szikra

Félmillió forint a Szikra táborára

szikra

Félmillió forint a Szikra táborára

Ötszázezer forint gyűlt össze a Civil Licit Érd jótékonysági árverési csoportban a Szikra Tehetséggondozó Egyesület nyári, autista gyermekeknek szóló táborához.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint ismert, áprilisban, az autizmus hónapjában a Szikra Tehetséggondozó Egyesületet és annak, nyári, autista gyermekeknek szervezett táborát lehetett támogatni a Civil Licit Érd jótékonysági árverésen.

A felajánlásokból összesen félmillió forint gyűlt össze, így a csoport tagjai ennyivel járultak hozzá az autista gyermekek nyári táborához.

A Szikra először 2020-ban szervezte meg a tábort, azért, mert az autista gyermekeket az állami finanszírozású Erzsébet táborokban és a fizetős táborokban sem fogadják speciális ellátásuk vagy szakemberhiány miatt. Az egyesület ezért a lakossághoz fordult támogatásért, s a lakosok felajánlásainak köszönhetően első körben negyven, a második évben hetven gyermeket táboroztathattak, emellett a programmal 2020-ban kiérdemelték az Év Közösségi Kezdeményezése díjat is.

A Szikra Tehetséggondozó Egyesület közösségi oldalán ismertette, hogy 2022-ben is szeretnének ingyenes tábort szervezni az autista gyermekeknek, idén viszont már húsz csoportot, azaz összesen száz gyermeket fogadnának, de a mellettük dolgozó gyógypedagógusok és segítők finanszírozásához a lakosság támogatását kérik.

Szikra Tehetséggondozó Egyesület
16200223-10124440-00000000
Tárgy: Szikra tábor 2022

Az idei táborban minden nap különleges lesz a gyermekeknek, hiszen lesz művészeti, életre-nevelő, lovas, sport és szenzoros nap is, melyeken számos színes programon vehetnek részt a gyermekek.

De nem csak Érden táboroztat az egyesület, hiszen Mezőtúron a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Mezőtúri Tagintézménye, Szolnokon a Ligeti Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Győrben az Agymenők képességfejlesztő, Baján a Bajai EGYMI-Autista Tagozat, Komlón pedig a Komlói Egységes Gyógypedagógiai Intézmény tart ingyenes tábort autista gyermekeknek.

A Szikra tábora az ide kattintva elérhető linken keresztül továbbra is támogatható! 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email