Tízezren az Érdi Pikniken

Április 29-én négyezren, 30-án pedig hatezren látogattak el a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében rendezett háromnapos Érdi Piknikre.

Minden kétséget kizáróan nagy sikert aratott az idén első ízben rendezett Érdi Piknik, ugyanis a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében tartott háromnapos programsorozat első napjára négyezren, a másodikra hatezren látogattak ki – tudtuk meg Wolf Katalintól, az esemény főszervezőjétől, a Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatójától.

Kiemelte, bár nem számítottak rá, nagyon örülnek, hogy ekkora érdeklődés övezi a rendezvényt. Hangsúlyozta azt is, Érdnek nagy problémái közé tartozik, hogy nincs igazi rendezvényhelyszíne, de ezt cáfolva hozta fel példaként a Magyar Földrajzi Múzeum kertjét, amely mind földrajzi elhelyezkedés, mind környezet, mind biztonság szempontjából kiválóan alkalmas számos különböző típusú rendezvény helyszínének.

„Innen indult a közös gondolkodás, hogy szeretnénk ezt a helyszínt igazán megtölteni és egy szerethető rendezvényt csinálni”

– húzta alá Wolf Kata.

Hozzátette, megszegték a legalapvetőbb szervezői szabályt, mely szerint a saját érzelmeket nem szabad belevinni, de első gondolatként is azt fogalmazták meg, hogy olyan rendezvényt szervezzenek, amin ők maguk is szívesen részt vennének.

„Ami a legcsodálatosabb volt a szombat estében, hogy felnőttek beszélgettek egymással, koncert volt, gyermekek játszottak és mindenki élte a maga kis közösségi életét. Ezen a helyszínen pedig ezt meg lehet tenni”

– fogalmazott a főszervező.

„A piknik egy önálló entitás, se nosztalgia, se visszanyúlás, se hasonulás nincs benne. Ez egy teljesen új gondolat volt részünkről és nagyon örülünk neki, hogy két nap alatt több mint tízezer ember gondolta úgy, hogy tetszik neki és szívesen jön”

– húzta alá Wolf Katalin.

Elmondta, a programokat igyekeztek úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot, így az interaktív gyermekjátékok mellett a Detectivity nyomozós játékot is kipróbálhatták, de ugrálóvár, számos fajáték, színpadi programok is színesítette a kínálatot, míg a felnőttek finom falatokat és kortyokat kóstolhatnak.

„Adja magát a helyszín, hogy itt nem csak azt az egy órát tudod eltölteni, amíg kijöttél a kedvelt előadódra, hanem egy egész délelőttöt vagy délutánt el lehet tölteni”

– zárta szavait a főszervező.

Az Érdi Piknik zárónapján 16.30-tól a Rozbora Ádám – Vivo Brass Quintet, aztán 19 órától pedig a Kiscsillag ad koncertet, a két esemény között pedig 18 órakor sorsolják a tombolát.

fotók: Domonkos Bálint

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email