delta_3

Női röpi: ilyen volt a Delta szezonja

delta_3

Női röpi: ilyen volt a Delta szezonja

Az ötödik helyen fejezte be a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházát az idény előtt új alapokra helyezett Delta RSE Érd.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az előző szezonhoz képest teljesen kicserélődött a játékoskeret és a régiek helyére néhány idősebb, rutinosabb játékos mellé az utánpótlásból kerültek fel saját nevelésű tehetségek. Azaz új alapokról kellett indulni. A szezon előtti várakozások tükrében milyen az elért eredmény?

– A sok fiatal különböző korosztályokban játszott az előző évben és néhány idősebb játékost is Érdre tudtunk hívni. Az év elején nagyon szépen indultunk és decemberig felfelé jöttünk csapatösszetétel szempontjából – kezdett bele szezonértékelőjébe Dömötör-Mátrai Beáta, az NB II Nyugati csoport alsóházi rájátszásának ötödik helyén végző Delta RSE Érd vezetőedzője. – Az eredmény végülis hasonló volt, de egy teljesen új csapatot kellett összerázni. Aztán voltak változások is, mert néhány idősebb játékos akár sérülés, akár betegség miatt kipottyant és az utolsó mérkőzésen csak a fiatalokra tudtam építeni, akik viszont nagyon sokat fejlődtek az év folyamán és meg is állták a helyüket. Az biztos, hogy nagyon nehéz szezon van a hátunk mögött, mert hektikus év volt, de jobban össze lehetett tenni, mint az előző éveket és építkezni is tudtunk.

A bajnokság elején még úgy fogalmazott, az alapszakasz első fele a csapatépítésé lesz. Ez mennyire sikerült? A fiatalok fel tudták venni a felnőtt NB II ritmusát?

– Több poszton erősödtünk, liberónk, Bertalan Laura és feladóátlónk, Kiss Bernadett is nagyon szépen felnőtt a feladathoz, Gattyán Lora az U15-ös, U17-es keret tagjaként támadásban maximálisan kiveszi a részét, bár még a nyitásfogadását meg kell erősíteni, de ha így haladunk a következő években, akkor a saját nevelésű gyermekekre támaszkodva lehet egy nagyon erős keretünk.

Az alapszakasz hektikusan sikerült három nehéz győzelemmel és kilenc vereséggel. Ez az építkezésnek volt betudható?

– Maximálisan. A fiatalokat össze kellett kovácsolni az idősebbekkel, pedig nem könnyű feladat különböző motivációjú játékosokat csapattá kovácsolni, pláne, hogy tudásban és technikában is volt különbség. Ez az év végére kezdett összeolvadni és úgy gondolom, talán a tatabányai mérkőzést leszámítva minden mérkőzésen ott volt minimum a szettgyőzelem esélye, de akár a mérkőzés megnyerése is. Hogy ez nem sikerült, azt a rutintalanságnak tudom be.

A rájátszás mennyiben volt másabb? Ott elméletileg hasonlóbb képességű csapatok találkoztak, de a Delta itt is három győzelemmel és hét vereséggel végzett. Igaz, a Széchenyi Győr és a Szombathelyi Egyetemi SE is karnyújtásnyira volt.

– Ezek a szorosabb meccsek is mutatják, hogy a fiatalok szépen fejlődtek. Azok az idősebbek, akik a rutint, stabilitást beletehették volna a csapatba, sajnos nem voltak bevethetőek, így ezek a mérkőzések sajnos nem úgy jöttek össze, de a fiatalok folyamatosan zárkóztak és olyan szoros meccseket tudtunk játszani, mint a Haladás VSE vendégeként, hiszen mi két szettet is nyertünk Szombathelyen, miközben az egész rájátszásban csak az Emericus tudott nyerni ellenük, szóval a fiatalokat maximális dicséret illeti.

Átbillenhetnek ezek a nüánsznyi különbségek már a következő szezonban? Sok olyan meccse volt például a Deltának, melyet bár 3:0-ra vesztett el, mindhárom szett kifejezetten szoros volt.

– Bízom benne, hogy így lesz. Ezért fogunk dolgozni. Ha ezzel a tendenciával ügyesednek a fiataljaink, akkor ez nagy valószínűséggel meg fog történni.

deltaropi_1

A Delta fiataljai hogyan állnak például a korosztályos válogatotthoz képest? Van érdeklődés irántuk? Az NB I, az Extraliga vagy a válogatott a későbbiekben szóba kerülhet?

– Tavaly több játékosunk távozott az NB I-be és már most is hallottam olyan háttérhangokat, hogy bizonyos játékosaink jó képességekkel rendelkeznek és szívesen tudnák őket más csapatokban. Bízom benne, hogy ezeknek a játékosoknak tudunk olyan értéket adni itt Érden, amivel itt tudjuk őket tartani.

Milyen volt az utánpótlás szezonja? Itt még néhány korosztálynak lesz pár meccse, de nagyjából már vége a bajnokságoknak.

– Ezen a hétvégén az U15-ösöknek lesz két meccsük, utána úgy néz ki, május végén ugyanezzel a csapattal a másodosztály nyugati csoportjában küzdhetünk a dobogóért. Jelenleg a második helyen állunk és hétvégén épp az első helyen álló Vasassal játszunk presztízsmeccset. Az U19-eseknél a nyolcadik helyen zártunk, ami jobb, mint a tavalyi. Az U17-eseknél még játszunk a 9-12. helyért, de az is jobb eredmény, mint az előző idényben, talán egyedül az U13-asoknál nem sikerült előrébb lépni.

Jön a nyári időszak. Elképzelhető, hogy akkor hamarosan beindul a strandröplabdaidény is?

– Az iskola végeztével fejezzük be a szezont, addig tartanak az edzések, utána, aki szeretne, kimehet homokra és több játékos jelezte, hogy idén is szeretnének versenyekre menni, úgyhogy reméljük, hogy most már nagyobb tapasztalattal ott is lehetnek sikereink. Legalább heti három alkalommal fogunk edzést tartani a strandröplabdázóknak a Papi földeken is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email