22_03_29_erdmost_nincskep

Friss KSH adat: Bruttó 546 ezer forintot keres az átlag magyar

22_03_29_erdmost_nincskep

Friss KSH adat: Bruttó 546 ezer forintot keres az átlag magyar

Bruttó 546 ezer forintot keres az átlag magyar. Kiszámoltuk, mennyi az nettóban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Bruttó 546 000 forint nettója: 363 090 forint (A nettó összeg tájékoztató jellegű! Az egyedileg megállapított családi és egyéb adókedvezmények módosíthatják a nettó munkabért!)

Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá – tette hozzá a KSH.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 000 forint volt (nettó: 295 925 forint), 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A fegyverpénz a közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén foglalkoztatottak körében jelent meg, ahol a havi bruttó kereset megközelítette a tavaly februári háromszorosát, 183,6 százalékkal 1 millió 340 900 forintra ugrott az előző havi 512 200 forintról.

Ezzel együtt a költségvetési szférában 93,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek és 763 800 forintot (nettó: 507 927 forint) regisztrált a statisztika. Ezen belül az oktatásban 16,2 százalékkal, az egészségügyben 32,1 százalékkal 444 200 (nettó: 295 393 forint), illetve 669 900 forintra (nettó: 445 484 forint) nőttek a bruttó átlagkeresetek, míg a szociális ellátások területén 356 800 forint (nettó: 237 272 forint) volt az átlag, 18,2 százalékos növekedéssel.

vállalkozásoknál 12,2 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, az előző havi 12,5 százalékos éves emelkedéshez hasonlóan és 477 500 forint volt (nettó: 317 538 forint). A februári 8,3 százalékos inflációval számolva ez 3,9 százalékos reálbér-emelkedést jelent.

feldolgozóiparban 11,0 százalékos emelkedéssel 459 ezer forint volt a bruttó átlagkereset (nettó: 305 235 forint), az építőiparban 349 600 forint (nettó: 232 484 forint), ami 14,6 százalékkal több a tavaly februárinál. A mezőgazdaságban 345 ezer 900 forintos bruttó átlagkeresetet (nettó: 230 024 forint) és 13,8 százalékos növekedést mért a KSH. A szálláshely szolgáltatás területén egy év alatt 20,4 százalékkal 304 200 forintra nőtt a bruttó átlagkereset (nettó: 202 293 forint), míg az infokommunikációban 807 200 (nettó: 536 788 forint), a pénzügyek és biztosítás területén pedig 733 800 forint (nettó: 487 977 forint) volt a februári bruttó átlagkereset az átlagosnál szerényebb 9,9, illetve 5,9 százalékos emelkedéssel.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 100 forintra. A kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban.

A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, ami 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az év első két hónapjában teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 506 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 337 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 348 500 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 22,8, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 23,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 477 200, a költségvetésben 599 700, ami 12,3, illetve 53,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

(A fenti nettó összegek tájékoztató jellegűek! Az egyedileg megállapított családi és egyéb adókedvezmények módosíthatják a nettó munkabért!)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email