22_03_29_erdmost_nincskep

Előkelő helyen a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Előkelő helyen a VMG

Az előkelő 23. helyen áll a gimnáziumok listáján az Érdi Vörösmarti Mihály Gimnázium. Az intézmény igazgatóját az ÉrdFM 101,3 Zónázó című műsorában Szabó Beáta kérdezte.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szilasné Mészáros Judit elmondta, büszkeséggel tölti el a pedagógusokat is ez az előkelő helyezés, amely tulajdonképpen a korábbi kompetenciamérések és az érettségi eredmények alapján felállított sorrend. Hozzátette, a lista mérhető adatokra támaszkodik, de természetesen nem tartalmazza azt a közösségformáló szerepet, vagy a tanórán kívüli tevékenységek sokszínűségét, amivel számos más iskola is rendelkezik.

Az intézményvezető arról is beszélt, hogy nagyon sokan jelentkeztek az intézménybe idén is, látszik, hogy népszerű az iskola a diákok körében és minél több jó képességű gyerek jelentkezik, annál könnyebb ilyen eredményeket elérni.

Az elmúlt 15 évben egyébként mindig az első 40 gimnázium között szerepeltek, ami külön öröm számukra. Az igazgató kiemelte, hogy a többségében Budapest iskolák mellett nagyon szép eredmény az övéké, csak úgy, mint a budaörsi gimnázium 12. helyezése.

A beszélgetés során szóba került a jelenleg zajló kompetenciamérés is, mely új formában, digitális módszerrel történik, és egy természettudományos mérés is a része. Bár technikai problémák adódtak a szerdai mérés során, amely esetleg a gyerekeket megzavarhatta, kizökkenthette, hiszen időre dolgoznak ilyenkor, de összeségében elégedettek az új rendszerrel, annak ellenére, hogy országos szinten még akadtak problémák.

Az idei kompetenciamérés egyébként április 20. és május 5. között zajlik.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email