erd_kezi_220322_3

Női kézi: hiába a jó játék, Újvárosban sem szerzett pontot az ÉRD

erd_kezi_220322_3

Női kézi: hiába a jó játék, Újvárosban sem szerzett pontot az ÉRD

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Női kézi: hiába a jó játék, Újvárosban sem szerzett pontot az ÉRDNagy csatára késztette ellenfelét, de 32–29-es vereséget szenvedett a Dunaújvárosi KKA-tól az ÉRD a K&H női kézilabda liga 19. fordulójában.
Bár hét közben a Győri Audi ETO KC vendégeként súlyos, 24 gólos vereséget szenvedett az ÉRD, az azt megelőző Alba Fehérvár és MTK Budapest elleni mérkőzésen nyújtott teljesítményt a Dunaújvárosi KKA ellen is megpróbálták továbbvinni Horváth Roland lányai.

Ennek ellenére nem indult jól az érdiek idegenbeli rangadója, hiszen a Kohász az ötödik percben már 4–1-re vezetett. Ekkor viszont az ÉRD is belejött és egy négygólos sorozattal fordított (4–5), de utána sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok.

Bár egyik oldalon sem a védekezés dominált az első félidőben, a Dunaújváros néhány alkalommal meg tudott lógni két góllal is, viszont a szünet előtt Paróczy Sára labdaszerzése után a dudaszó pillanatában egyenlített (17–17).

A térfélcsere után is koncentrált maradt a csapatok játéka, de a 40. percben az érdiek kettős emberhátrányát kihasználta a Kohász és a játékrész derekán már 25–22-re vezetett. Horváth Roland jó ütemű időkérésével ugyan rendezte a sorokat és öt perccel később megint egyenlő volt az állás, de 27–27 után négyszer is bevették Hadfi Gréta kapuját a hazaiak, akik jó hajrájuknak köszönhetően végül 32–29-re megnyerték az ÉRD elleni mérkőzésüket.

Az ÉRD-re március 31-én, csütörtökön újabb kemény mérkőzés vár, hiszen 18 órától a bajnokság 20. fordulójában a DVSC-SCHAEFFLER-f fogadja az ÉRD Arénában.

 

K&H női kézilabda liga, 19. forduló
Dunaújvárosi KKA–ÉRD 32–29 (17–17)
Dunaújváros, 300 néző. V.: Nagy F., Túróczy
Legjobb dobók: Szalai B 6, Farkas J. 5, Bulath 4, ill. Vukajlovics 7, Fekete B., Kopecz 6-6, Bódi 5
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–1. 10. p.: 4–5. 17. p.: 10–10. 25. p.: 14–15. 35. p: 19–18. 41. p.: 22–20. 47. p: 26–23. 51. p: 27–27. 57. p: 31–28.
Kiállítások: 2, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/4

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email