kos_szalagavato_220321 (1)

Szalagtűzés a Kós Károly Technikumban

kos_szalagavato_220321 (1)

Szalagtűzés a Kós Károly Technikumban

Tizenkét osztályra - mintegy kétszázötven diákra és osztályfőnökeikre - tűzték fel az elválást jelképező szalagot péntek délután a Kós iskola szalagavatóján. A fiatalok keringővel és osztálytáncokkal búcsúztak, de a tanárok is készültek meglepetéssel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Tériné Pataki Magdolna szakképzésért  felelős igazgatóhelyettes az Érdi Televíziónak elmondta, az elmúlt öt-hat évben az intézmény tanulólétszáma jelentősen megnőtt – több mint ezer fiatal tanul már a Kósban. Ez a végzősök számán is meglátszik.

A technikumi és a szakképző osztályok keringővel készültek, a tanárok pedig meglepetéstánccal. Az iskola rockcsapata is fellépett, és nem maradtak el az osztálytáncok sem.

A most búcsúzó évfolyam mögött két nehéz év van, a vírusveszély miatt. „Nagyon boldogok, hogy megtarthattuk a szalagavatót, rettenetesen várták. Decemberre terveztük, de akkor tombolt a járvány, ezért tettük át márciusra. Mikor jöttek a hírek, hogy nem kell védettségi igazolvány, maszk, nagyon lelkesek lettek” – mondta az igazgatóhelyettes, hozzáfűzve: ez az alkalom vízválasztó, hiszen a következő állomás már az érettségi, és addig csupán másfél hónap van hátra.

„Egyre inkább a tanulásra koncentrálnak, és mivel már nem készülnek erre az alkalomra, a pedagógusok is jobban tudnak haladni az anyaggal. Természetesen nehéz elengedniük a gyerekeket, számukra sem könnyű a búcsú” – jegyezte meg Tériné Pataki Magdolna.

Ami a továbbtanulást illeti, a rendészek közül sokan szeretnék folytatni tanulmányaikat, a 11-es szakképzősök, akik szakmai vizsgát tesznek hamarosan, érettségire maradnának még két évig, nappali tagozaton. „Felismerik, hogy a szakma nagyon jó és kell, de az érettségi ma már elengedhetetlen ahhoz, hogy elhelyezkedjenek. A technikumban végzők, akik érettségiznek, ötödik évre maradhatnak, és annak végén komplex szakmai vizsgát tehetnek. Egyik most búcsúzó osztályunk, amelyik ezt az ötödik évet végigcsinálta, 42 fős” – jegyezte meg az igazgatóhelyettes.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email