hulladek_220323

Megmutatták, hova kerül a szemét

hulladek_220323

Megmutatták, hova kerül a szemét

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Iskolásoknak mutatták meg Érden, hogyan működik egy hulladékudvar. Az ÉTH a Sas utcai telephelyet megnyitotta egy napra, hogy szemléltessék a szemét útját. A prevenciós jellegű találkozón azt vázolták fel a fiataloknak, mi történik azután, hogy szelektíven leválogatták a szemetet.

Napjainkban nagyon sok hulladék keletkezik a háztartásokban. Ma Magyarországon egy fő egy év alatt 470 kg hulladékot „termel”, miközben az Európai Unió ajánlása 300 kg/év/fő. Nagyon fontos, hogy csökkentsük a szeméttelepekre kerülő hulladék mennyiségét. A vásárlói szokások megváltoztatása mellett a hulladék csökkentésének hatékony módja a szelektív hulladékgyűjtés. Ennek a fontosságára hívta fel a figyelmet az ÉTH szerdán, amikor beengedte az érdi iskolásokat a telephelyére, a Sas utcába.

 

Több mint ötéves múltra tekint vissza Érden a szelektív hulladékgyűjtés. A kék és sárga fedeles kukákat 2016 februárjában kezdte osztani az ÉTH, a szelektálás mikéntjére vonatkozó tájékoztatóval együtt. Bár a lakosság többsége rendszeresen használja azóta az edényeket, sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, milyen hulladék kerülhet a gyűjtőkbe. Triviálisnak tűnhet, mégis fontos volt a gyerekeknek is leszögezni, hogy hiába gyűjtjük szelektíven a hulladékot, ha egy része nem a megfelelő tárolóban köt ki, ezért egy kis figyelem sokat segít.

Megmutatták, hogy a szelektíven gyűjtött műanyagot frakciókra bontják az ÉTH-nál, és az így leválogatott bálákat egy cég elszállítja, és a PET-palackot újrahasznosítja.

 

Az ÉTH-nál szétválogatják a beérkező papírhulladékot is, hiszen olyan csomagolási anyag is van közte, ami nem csupán papír (például a tejesdoboz, amelynek fala hat rétegből áll, és van benne papír, több réteg műanyag és alumínium is, még akkor is, ha a kék fedelű kukában gyűjtjük.

Az üveghulladék szinte 100%-ban újrahasznosítható, emellett minősége is szinte azonos az új üvegekével, a folyamat során pedig energiát is megtakarítanak. A fémhulladékot pedig fajtánként válogatják szét.

A nagy sikerre való tekintettel az ÉTH azt tervezi, hogy minden évben szervez majd nyílt napot.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email