foter_dron-5

A töltött káposztától a nyolcezres csúcsokig

foter_dron-5

A töltött káposztától a nyolcezres csúcsokig

Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztivál Simonpusztán, szemétszedés a Bíbic utcában, papagájkiállítás a Művházban, Klein Dávid előadása a Parkvárosi Közösségi Házban, majd vasárnap nyílik meg Ilka Gábor kiállítása a Szepes Gyula Művelődési Központban. A hétvége érdi programjai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 25. és 27. között Simonpusztán rendezik a Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztivált. A háromnapos gasztronómiai eseményen megválasztják az „Év Töltött Káposztáját” is.

A fesztiválon hagyományos vagy rendhagyó, savanyú vagy paradicsomos, illetve rizses vagy gerslis káposztát is megkóstolhatnak a résztvevők. Magyarország első Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiváljának főzőversenyére hazai és külföldi résztvevőket egyaránt várnak, ahol kiderül, hogy melyik töltött káposzta nyeri el a szakmai zsűri tetszését. A főzőverseny nevezési díjaiból befolyt összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve a szervezők felajánlják a rászoruló alapítványoknak.

A Nemzetközi Töltött Káposzta Fesztiválra a szervezők ingyenesen igénybe vehető buszokat is indítanak Budapest Etele térről Érd Bem téren keresztül. A buszok menetrendje ide kattintva érhető el! 

További részletek ide kattintva olvashatók!

Március 26-án, szombaton 10.30-tól szemétszedő akciót hirdettek helyi civilek a tavaly kifestett Bíbic utcai aluljáróhoz és környékére.

Szintén március 26-án, szombaton 14 és 18 óra között Papagájkiállítás lesz a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol körülbelül harminc különböző papagájfajt lehet megtekinteni, mint például hullámos papagájok, nimfapapagájok, kanári, zebrapinty, néhány különleges, érdekes, színpompás papagáj, pl. kék-sárga ara, zöld szárnyú ara, rozella, amazon, nemes, jákó, maluken kakadu.

Ugyancsak szombaton 18 órától Klein Dávid – A Gasherbrum II. első magyar megmászása címmel tart előadást a Parkvárosi Közösségi Házban. Klein Dávid a csúcsmászó csapat tagja volt, aki élményeiről diavetítés kíséretében mesél.

Március 26-án 20 és 23 óra között ismét lesz közönségkorcsolyázás és jégdiszkó az Érdi Jégcsarnokban.

Érd idén is csatlakozott a Föld órája megmozduláshoz, melynek részeként március 26-án 20.30 és 21.30 között az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. lekapcsolja a köztéri fényeket a város főterén a Múzeum sétány és a Felső utca közötti szakaszon.

Március 27-én, 15 órakor a Szepes Gyula Művelődési Központban Festina lente címmel nyílik kiállítás Ilka Gábor szobrászművész alkotásaiból. A kiállításmegnyitón köszöntőt mond Fazekas Levente kiállításszervező, az eseményt Feledy Balázs művészeti író nyitja meg. A megnyitón közreműködnek az Érdi Csengettyűsök, Rozbora Ádám vezetésével, és a Vivo Brass Quintett. A kiállítás április 29-ig tekinthető meg.

A hétvége sportprogramjairól ide kattintva olvashat!

Március 26. szombat munkanap, de zárva tart az Érd és Térsége Hulladékkezelő Diósdi út 29. szám alatti ügyfélszolgálati irodája, valamint a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény sem nyit ki, így ezen a napon az ügyeleti ellátás a munkaszüneti és ünnepnapokon megszokott rend szerint vehető igénybe.

Érdi Kistérségi Ügyeleti Centrum, Szabadság tér 9.
Telefonszámok: Felnőtt ügyelet: 23/365-274; Gyermek ügyelet: 23/365-770

A buszok közlekedési rendje az alábbiak szerint módosul:

Dátum Közlekedési rend
Március 24., csütörtök munkanap, iskolai előadási nap
Március 25., péntek a hét utolsó munkanapja és iskolai előadási napja
Március 26., szombat munkanap, iskolai előadási nap
Március 27., vasárnap a hét első iskolai előadási és munkanapját megelőző munkaszüneti nap
Március 28., hétfő a hét első iskolai előadási és munkanapja
Március 29., kedd munkanap, iskolai előadási nap

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email