Demeter Márta Tárnok tekintetében elsősorban a közlekedési problémákat, a járdák állapotát és a kevés bölcsődei férőhelyet emelte ki, mint mondta, a rendszernek reagálnia kell a demográfiai változásokra. Bősz Anett úgy fogalmazott, hogy nem a választásokra, hanem az elkövetkezendő négy évre készül és többek között a sóskúti elektrolit gyárról beszélt, mely mint mondta, a helyi közösségekkel való egyeztetés totális hiányával valósult meg.
Török Gézáné volt a város legidősebb lakója, akit december 9-én kísértek utolsó útjára.