deltaropi_2

Röplabda: alig egy óra alatt verte a sereghajtót a Delta

deltaropi_2

Röplabda: alig egy óra alatt verte a sereghajtót a Delta

Bár az első két játszma sokáig kiélezett küzdelmet hozott, mindkét felvonást végül magabiztosan nyerte meg a Delta RSE Érd, amely a sereghajtó ZTE Röplabda Klub 3:0-s legyőzésével második győzelmét aratta a női röplabda NB II Nyugati csoportjának alsóházi rájátszásában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Három vereséggel és egy győzelemmel fogadta a Bolyai János Általános Iskola tornacsarnokában a Delta RSE Érd a rájátszásban eddig négy vereséggel sereghajtó Zalaegerszegi TE Röplabda Klubot.

A találkozó eleinte kiélezett küzdelmet hozott, hiszen az első és második játszma eleje is sokáig szoros volt, de mindkét felvonás végjátékában meg tudtak lépni a hazaiak, akik a nyitószettet 19 perc alatt 25:15-re, a másodikat pedig 20 perc alatt 25:18-ra nyerték meg.

A harmadik játékrészben viszont már nem tudta tartani a lendületesen játszó érdieket a ZTE és a Delta a játszmát 25.13-ra megnyerve aratott 3:0-s győzelmet.

Az érdiekre újabb hazai mérkőzés vár, hiszen március 26-án, szombaton, 12 órától a Szombathelyi Egyetemi SE-t látják vendégül.

Női röplabda NB II, Nyugati csoport, alsóházi rájátszás, 5. forduló
Delta RSE Érd–ZTE Röplabda Klub 3:0 (15, 18, 13)
Delta RSE Érd: Kiss V., Budaházy, Gattyán, Fodor D., Ehmann, Kiss B. Csere: Bertalan L. (liberó), Pavlovics, Kiss D. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email