220320_kelen_erd_30

Foci: megnyerte a hatpontos rangadót az Érdi VSE

220320_kelen_erd_30

Foci: megnyerte a hatpontos rangadót az Érdi VSE

Hátrányból fordítva győzte le idegenben 2-1-re a Kelen SC-t az Érdi VSE labdarúgócsapata az NB III Nyugati csoportjának 26. fordulójában, miután a hazaiak korai góljára Szabó Richárd és Kollega Krisztián még a szünet előtt válaszolt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nagy csatára volt kilátás, hiszen a forduló előtt a házigazda Kelent csupán egy ponttal és egy hellyel előzték meg a tabellán az érdiek. S bár a vendégek felkészültek ellenfelükből, a hazaiak már öt perc után megszerezték a vezetést, amikor egy baloldali beadást Kertai Dániel csúsztatott a hosszúba (1–0).

Más kérdés, hogy nem kellett sokat várni az érdiek válaszára sem, hiszen több kisebb lehetőség után a kilencedik percben Kollega Krisztián kapott remek keresztlabdát a társakról, majd jobboldali beadására középen Szabó Richárd tökéletes ütemben érkezett, így egyrészt egyenlített, másrészt a csapat hatodik tavaszi bajnokiján ötödik gólját szerezte a támadó (1–1).

Az érdiek ezután egyre inkább átvették az irányítást és számos helyzetet dolgoztak ki, de az újabb gólhoz mégis a Kelen állt közelebb, amikor szűk fél óra után Lustyik Levente találta telibe az érdi kapufát.

A mérkőzés harmadik gólját mégis a vendégek szerezték meg, amikor megint Kollega kapott jó labdát a társaktól, majd cselsorozata után lövése a védőkről pattant a hazai kapuba (1–2).

A második félidőre aktívan és elszántan érkezett ki a Kelen, amely szinte az első perctől kezdve fölényben játszott, de hiába jutott ígéretes lehetőségekig, vagy célt tévesztett, vagy Kertész Ferenc hárított bravúrral. Amíg a Kelen nyomás alatt tartotta az érdiek kapuját, hátul már több területet hagyott a vendégeknek, akik többször gyors ellentámadással próbálták eldönteni a három pont sorsát, de az elhibázott támadások egyik oldalon sem hoztak újabb gólt.

A Kelentől ugyan Koós Gábor buktatásáért a rendes játékidő végén Pintér Bencét második sárgával kiállította a játékvezető, az eset az érdieknek okozhat nagyobb gondot, hiszen az előzetes diagnózis szerint az érdi középpályás bokaszalag-szakadást szenvedett.

A hosszabbításban azonban az Érdi VSE már nem tudta kihasználni az emberelőnyt, de a 2–1-es győzelemmel így is rendkívül értékes három pontot szerzett.

“Szomorúak vagyunk, hogy nem tudtunk legalább egy pontot szerezni, mert jól kezdtük a mérkőzést,de az Érd gyorsan reagált és egyenlített. Mindkét csapat ment a győzelemért, az Érd meg tudta rúgni a másodikat, mi nem, pedig volt kapufánk, voltak nagy lehetőségeink, de ezen múlt, kihez kerül a három pont”

– fogalmazott Harmati Tamás, a Kelen SC vezetőedzője.

“Ez egy kissé összetettebb meccs volt, mint a többi, mert a Kelen egy olyan felállással játszik, amit ha nem figyelsz, nagyon nehéz levédekezni. A 3-4-3-as felállás fel tudja borítani a játékot és mire megbeszéltük, mit kéne csinálnunk, már kaptunk egy gólt. Utána viszont amit elterveztünk, hogy egy masszív középpályás védekezésből minél hamarabb játsszuk meg a csatárainkat, az jól működött egy ideig. A második félidőben ahogy telt az idő a Kelen egyre inkább minden mindegy alapon játszott. A második félidő második felében el kellett volna döntenünk a mérkőzést játékkal, ehelyett a Kelennek voltak inkább lehetőségei pontrúgások után. Azok a lepattanók, amik tavaly az ellenfélhez kerültek most úgy tűnik, sokkal többet teszünk érte, hogy hozzánk kerüljenek, de még mindig van még mit javítani”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 27. fordulójában március 27-én, vasárnap 16 órától az ETO FC Akadémiát látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen.

NB III, Nyugati csoport, 26. forduló
Kelen SC–Érdi VSE 1–2 (1–2)
Kelen SC Sporttelep,150 néző. V.: Molnár Réka (Imrő, Németh B.)
Kelen SC: Zima – Kertai, Pintér B., Egyed – Wild (Babinszky, 77. p.), Borbély B., Lustyik, Kádár – Erdei, Soós, Tímári
Vezetőedző: Harmati Tamás
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Csiszár (Bartos, a szünetben), Pallagi, Petrezselyem – Gera D., Kertész B., Hunya, Koós Fügedi, 91. p.) – Szabó R. (Révész, 88. p.), Kollega (Kürti, 75. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Kertai (5. perc), ill. Szabó R. (9. p.), Kollega (37. p.)
Kiállítva: Pintér B. (89. p.)

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email