grundjatszohaz_220320

Érd legnagyobb játszóháza (X)

grundjatszohaz_220320

Érd legnagyobb játszóháza (X)

Február 11-én nyílt meg Érd legnagyobb játszóháza. A légvárakon, az izgalmas labirintuson és a trambulinon túl babasarok is várja a gyerekeket, és ahogyan egy valamirevaló játszóházhoz illik, a születésnapi rendezvények előtt is kitárja kapuit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Február 11-én nyitotta meg kapuit a Grund Érdi Játszóház a gyerekek és a szülők nagy örömére. Valamivel több mint 700 m2 -en, az Érd, Budafoki út 2–4. szám alatt, a Tesco épületében várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Banai Krisztián, a játszóház egyik megálmodója és létrehozója elmondta, háromgyerekes szülőként tisztában voltak azzal, hogy Érden nincs játszóház, és az érdi családoknak bizony meszszebbre kellett menniük, ha ilyen jellegű szórakozásra vágytak. Így szinte biztosak voltak abban, hogy egy közel 75 000 lakosú nagyvárosban – ahol rengeteg kisgyermekes család él – lesz igény egy színvonalas játszóházra, ami könnyedén megközelíthető akár tömegközlekedéssel is. Feleségével együtt belevágtak, és az elmúlt egy hónap igazolta reményeiket, hiszen már az első napokban sokakat vonzott az új létesítmény.

Hogy mi minden található itt? A különböző korosztályokat különböző fajta légvárak várják. Van egy diszkósátor, ami már most óriási siker. Telepítettek egy kis légvárat a kicsiknek, amire könnyen fel tudnak mászni, kicsi csúszdával, kicsi akadálypályával színesítve. Van aztán egy plafonig érő hegy, az Endesol mountain, mindkét oldalán egy-egy csúszdával, az egyik oldalon pedig még egy akadálypálya is található. Akad itt sárkányfej, aminek bele lehet mászni a szájába, ha épp nyitva van, és le lehet csúszni róla, hiszen természetesen ez is csúszdával kombinált. Ezen kívül található a játszóházban még egy óriáscsúszda is, ami egy háromszintes labirintussal van összekötve, tele izgalmas útvonalakkal és akadályokkal. Van benne trambulin, és egy lazulósarok tele babzsákokkal, ahová az útvesztőn keresztül vezet az út. Ezen kívül vannak kabalaállatok, egy maki és egy oroszlán a Madagaszkár című rajzfilmből, ők alkalmanként előjönnek azért, hogy a gyerekeket és a felnőtteket szórakoztassák. Kialakítottak egy szülinapi sarkot is, így születésnapi rendezvények lebonyolítására is adott a lehetőség, animátorokkal és tortaceremóniával. Aki nyugodtan szeretné a bevásárlást intézni, hat éven felüli gyermekét a játszóházban hagyhatja, biztonságban lesz, hiszen több óvónői végzettséggel rendelkező munkatárs is dolgozik a létesítményben.

További jó hír, hogy a legkisebbeket sem kell otthon hagyni, hiszen természetesen pelenkázó és egy izgalmas-színes babasarok várja őket, ráadásul egyéves kor alatt ingyenesen látogatható a játszóház. Ami egyébként az árakat illeti, 27 Ft a percdíj, vagy váltható napijegy is. Ennek ára hétköznap 2490, hétvégén 2990 Ft, a kísérőjegyéért pedig 550 illetve 650 Ft-ot kell fizetni. A játszóház hétköznap 10-től 20 óráig tart nyitva, hétvégén pedig 9-től szintén 20 óráig, de ezt nyáron szeretnék kitolni 21 óráig a hűsölni vágyóknak, illetve ameddig a Tesco nyitva tart. Az ünnepnapokon való nyitva tartás egyelőre még nem megoldott, hiszen ilyenkor az egész épületet bezárják, de terveik között szerepel, hogy olyankor is kinyithassanak majd. További információt a játszóház honlapján találnak: www.grundjatszohaz.hu. (X)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email