erettsegi_biz

Így zajlanak majd az érettségi vizsgák

erettsegi_biz

Így zajlanak majd az érettségi vizsgák

Két év után először lazítottak az érettségi vizsgák járványügyi szabályain, törölték például azt az előírást, amely alapján maximum tíz diák írásbelizhet egy teremben. Idén már a maszkviselést sem tehetik kötelezővé az iskolaigazgatók az érettségizők vagy a felügyelő tanárok számára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A koronavírus-járvány 2020-as berobbanása óta az egyik legfontosabb iskolai járványügyi szabály a létszámkorlát volt: akár érettségit, akár középiskolai írásbeli felvételit szerveztek az intézmények, úgy kellett elkészíteniük a diákok beosztását, hogy egy tanteremben maximum tízen vizsgázhattak – így tudták ugyanis tartani a másfél méteres védőtávolságot.

Az idei tavaszi érettségik járványügyi előírásait tartalmazó, még január végén közzétett dokumentumban is szerepelt ez az előírás. Abban külön kiemelték, hogy az írásbeliken továbbra is tartani kell a másfél méteres távolságot a diákok között, és legfeljebb tíz végzős vizsgázhat egy tanteremben. A maszkviselést már akkor sem tették kötelezővé, a döntés jogát az iskolaigazgatóknak adták – írta az Eduline. „Az érettségi vizsgaszervezés során javasolt egészségvédelmi intézkedések” című, néhány napja frissített tájékoztatóból azonban mindez kikerült.

A dokumentum alapján az idei tavaszi érettségiken nem kötelező tartani a másfél méteres védőtávolságot, és a termekben tíznél több diák is írásbelizhet, sőt a szövegből az is kiderül, hogy az iskolaigazgatók mégsem tehetik kötelezővé a maszkviselést: az a vizsgázók és a felügyelő tanárok számára is csak „javasolt, de nem kötelező”.

Ezek helyett azt javasolják az iskoláknak, hogy legyen a termekben kézfertőtlenítő, „és ennek használatára hívják fel a vizsgára felügyelők és a vizsgázók figyelmét is”. Emellett azt kérik a tanároktól: ügyeljenek arra, hogy a diákok az írásbeli előtt „a legrövidebb úton és idő alatt” foglalják el a helyüket, és miután befejezték a dolgozatot, tegyenek ugyanígy. „Covid-biztos” maradt ugyanakkor a dolgozatok beszedése: az írásbeli végén egyszerre csak egy diák adhatja le majd a feladatsorát.

Két év után idén egyébként már a szóbeli érettségi vizsgákat is megtartják. Az előző két évfolyamnak nem kellett szóbelire készülnie.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email