22_03_29_erdmost_nincskep

Folytatják a Darukezelő utcai park rendbetételét

22_03_29_erdmost_nincskep

Folytatják a Darukezelő utcai park rendbetételét

Pénteken az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény munkatársai nekiálltak felszámolni az ott kialakult dzsumbujt, kiirtották a környékünkön honos növényekre veszélyes idegen, invazív fajokat, terepegyengetést végeztek és elindult a ligetesítés is, számolt be a közösségi oldalán Csőzik László.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érden lesz az ország első klímaparkja – Újabb lépés a megvalósulás felé

A polgármester a Facebookon azt írta, március és április folyamán pihenő padokat telepítenek az ÉrdKöve Egyesülettel együttműködve, illetve a klímavédelemmel kapcsolatos tájékoztató táblákat helyezünk ki. A tervek között szerepel egy mezítlábas ösvény megépítése, amely a klímabarát park koncepcióhoz illeszkedve a természetes és mesterségesen burkolt felületek hőmegtartó képessége közti különbséget mutatja majd be.

„Sokan kérdezték az utóbbi időben, miért nem halad a Klímabarát Park fejlesztése, hogy állunk a projekttel, hiszen 2020 végén egy kérdőívvel kerestük meg a környék és a város lakóit, hogy mondják el véleményüket a Darukezelő utcában található, mintegy 2,6 hektár nagyágú terület hasznosításával, alakításával kapcsolatban. A városrész lakói örömmel fogadták a kezdeményezést, közel 800 lakos töltötte ki a kérdőívet és mondta el a véleményét, elvárásait. El is indítottuk az „Érd első Klímabarát Park” koncepció kidolgozását, ám a megvalósítással nem tudunk úgy haladni, ahogy azt elterveztük. Nemcsak a járvány újabb és újabb hullámai, de a központi pénzelvonások okozta forrásapadás is akadályozta a kibontakozást.” – írja a városvezető, aki kitért arra is, hogy bár nem volt annyira látványos, azért dolgoztak a projekten:

  • „a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel együttműködve 2021-ben végzős tájépítész hallgatók töltöttek egy-egy hetet városunkban, akik különféle terveket dolgoztak ki;
  • előkészítettük, majd beadtuk azt a nagyszabású pályázatot, amely révén – amennyiben nyerünk – milliárdokat költhetünk a város parkosítására a Horizon – „Európa első 100 klímasemleges városa” program keretében (https://bit.ly/3J9mM2Q).
  • Most nagyobb fokozatra kapcsolunk, a következő hetekben több akció is indul:
  • folytatódnak márciusban a Klímabarát Park ligetesítési munkálatai, a rengeteg szemét összeszedése, elhordása;
  • folytatódik a Csiszoló utca felőli oldal rendezése gépi erővel is;
  • egy későbbi fázisban megtörténik majd Csiszoló utca felőli oldalon található mélyedés és a romos pince környezetének megtisztítása.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email