22_03_29_erdmost_nincskep

Közel húsz fellépő lesz a simonpusztai segélykoncerten

22_03_29_erdmost_nincskep

Közel húsz fellépő lesz a simonpusztai segélykoncerten

Március 12-én 16 órai kezdéssel „ÖSSZEFOGÁSBAN az ERŐ” ingyenes jótékonysági gálakoncertet rendeznek Simonpusztán a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. A helyszínen egész délután 14 órától este 21 óráig lehet adományozni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rendkívüli helyzet van, melyet a hazai sztárvilág is felismert. Összefogással, nagyszabású jótékonysági gálakoncert szerveződése indult meg, segítve ezzel is a menekültek helyzetén. Március 12-én Simonpusztán lesz egy nagy segélykoncert, amely ingyenes, de adományokkal segíthetünk. Az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorának a vendége volt István Gábor, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központ vezetője, akivel arról is beszélgettünk, hogy Simonpusztán hogyan segítenek az Ukrajnából menekülteken.

A nap háziasszonya és a jótékonysági koncert ötletgazdája Zoltán Erika, aki telefonon jelentkezett be a Bundáskenyérben.

Eddigi fellépők:
– Sasvári Sándor
– Kuczmann Ágnes
– Tóth Renáta
– Vincze Lilla
– Kiki
– DR BRS
– Csondor Kata
– Varga Miklós
– Kefír
– Dj. Dominique
– New Level Empire
– Vásáry André
– Laklóth Aladár
– Mészáros Árpád Zsolt
– Sasvári Léna
– Széchenyi Petra és Széchenyi Krisztián
– Groovehouse

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email