Teraszon bujkált a kávéfőzőtolvaj

Családi ház teraszán próbált elbújni a rendőrök elől az a 35 éves férfi, akit Érden próbáltak igazoltatni február 24-én délután. A férfi autójával Tárnokig menekült, nyomában a rendőrökkel. Többszöri felszólításra sem volt hajlandó lejönni, mint kiderült, azért, mert lopás miatt már keresték.

Miután elfogták és előállították, kiderült, miért akart lelécelni: az Érdi és a Nagykátai Rendőrkapitányságok lopás miatt keresték, a Budapest Környéki Törvényszék pedig korábban a járművezetéstől eltiltotta.

A gyanú szerint a férfi még tavaly év végén egy százhalombattai ipari területen parkoló teherkocsiból 68 doboz kávéfőzőt lopott el közel 16 millió forint értékben. Ez év elején egy másik jármű rakományát védő plombát levágta, és egy tucat gőzvasalót, eszpresszógépet, több citrusprést, valamint számtalan elektronikai terméket vitt magával, mintegy 3 millió forintos kárt okozva.

A rendőrök tovább vizsgálódnak, hogy más vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is összefüggésbe hozható-e a férfi. U. Pál a kihallgatásán a lopásokat tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal is élt. Mint mondta, tudott róla, hogy a bíróság eltiltotta a vezetéstől, de azt hitte, az eltiltás már lejárt.

Az őrizetbe vett férfivel szemben eljárást indítottak, és kezdeményezték a letartóztatását.

A teljes hírt itt olvashatják.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email