Tóth Netti Százhalombattán él és Budapesten dolgozik. Érdekli minden, amihez a festéknek kicsit is köze lehet. Jelenleg az absztrakt művészet áll hozzá közel. Küldetésének érzi a színek, a formák, a felületek és a méretek miértjének megfejtését. A Szepes Gyula Művelődési Központban nyílt kiállításra az elmúlt év alkotásaiból válogatott.
Kontextusfüggés
Kontextusfüggés. Ezzel a címmel nyílt kiállítás Tóth Netti képzőművész alkotásaiból szombaton délután a Szepes Gyula Művelődési Központban. A tárlat március 11-ig tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkeink
Szépen terem a konyhakert, beültettük az utcafrontot, virágosítottuk a teraszt? Most érdemes megmutatni Érd egyik legkedveltebb pályázatán.
A központi elvonások sorra lehetetlenítik el az önkormányzatokat, egyre több település kerül csődközeli helyzetbe.
További cikkeink
Aki szabadtéri programot tervez hétvégére, csomagoljon esőkabátot is.
Ezek nemcsak a kis lakókat érintik, hanem azokat is, akik adományozni szeretnének a gyermekvédő
A nyelvtanfolyamtól a mozdulatművészetig számtalan új, ingyenes program indul, a régi, kedvelt foglalkozások pedig
Pályázat tárgya: Az Érd, Budai út 16. szám alatt található, 22558 helyrajzi számú kivett gyógyszertár-
Leázott a mennyezet, megrepedt a homlokzat, megsüllyedt a lábazat, írja az Átlátszó az alig