Szalagtűzés és keringő

Két osztály hetvenkét diákjára kezdte meg a búcsút iskolájától a Gárdonyi gimnázium szalagavatóján. Későbbi időpontban, átalakított programmal, a járványügyi szabályok betartásával, de legalább ünnepelhettek a diákok, akik idén is két tánccal készültek: a hagyományos keringővel és az osztálytánccal.

Tavaly elmaradt a szalagavató; idén átalakított programmal és november helyett február végén ugyan, de megtartották a szalagtűzési ceremóniát. Mint Pintérné Bernyó Piroska tudósítónknak elmondta, a hagyományos szülő-diák tánc elmaradt, de legalább annyi vendéget hívhattak a diákok, amennyit szerettek volna, mert ezt a jelenlegi járványhelyzet már lehetővé tette.

Hetvenkét diák ballag el az idén, két osztályban: egyik idegennyelvi, a másik testnevelés tagozatos. Ebben az évfolyamban sok olyan fiatal van, aki elsős kora óta a Gárdonyi tanulója, így tizenkét év után búcsúzik majd az intézménytől.

„Az egész osztály nagyon örült neki, hogy táncolhattunk. Nagy esemény ez mindannyiunk életében, és boldogok vagyunk, hogy idén nem maradt el, mint tavaly. Az sem baj, hogy nem novemberben tartottuk, mert így az egész család itt tudott lenni. Negyedik évemet töltöm itt, nehéz szívvel megyek el, mert jó az osztály, a tanáraim. Szomorú vagyok, hogy tovább kell menni, de mindenképp visszajövök, ha lesz lehetőségem” – mondta az ÉrdMostnak Dénes Domonkos.

„Jópár hétig készültünk erre az eseményre, és nagyon jó érzés, hogy most mi vagyunk az ünnepeltek, és mindenki minket figyel. Tartottunk tőle, hogy elmarad a szalagavató, de végül is nagyon jól sikerült megszervezni. Keringővel kezdtünk, majd az osztálytáncok és a szalagűzés következett. Mivel a korábbi években nem jöttem el nézőként, ez volt az első szalagavatóm” – mondta Szoldi Viktória.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email