velencei-to3

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása a pátkai tározóból

velencei-to3

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása a pátkai tározóból

Befejeződött csütörtök reggel a Velencei-tó vízpótlása: a vízeresztést tavaly december elején kezdték meg a szakemberek a pátkai tározóból, aminek köszönhetően az akkori 83 centiméterről 99 centiméterre emelkedett a vízszint - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Siklós Gabriella emlékeztetett arra, hogy nyáron kritikusan alacsony volt a tó vízszintje, ezért volt szükség a vízeresztésre, amelyet azonban nem tudtak elkezdeni az ősz folyamán. Ennek oka az volt, hogy a Velencei-tó vízutánpótlását biztosító zámolyi és pátkai tározókban problémák voltak a vízminőséggel, ezért meg kellett várni, amíg elég hidegre fordul az idő és az algatartalom határérték alá csökken.

A szóvivő megemlítette, hogy a zámolyi tározót lehalászták, teljesen leeresztették a pátkai tározóba, amelyet viszont a természetvédelem, az élővilág és a vízhasználók érdekeit szem előtt tartva nem ürítettek le, 398 centiméternyi vizet hagytak benne.

Siklós Gabriella kiemelte: bíznak a tavaszi esőkben, amelyek tovább emelhetik a Velencei-tó vízszintjét, mert a mostani érték elmarad a tó alsó szabályozási vízszintjétől, ami 130 centiméter ebben az időszakban.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email