22_03_29_erdmost_nincskep

Így veheti fel az oltást Érden

22_03_29_erdmost_nincskep

Így veheti fel az oltást Érden

A háziorvosok és a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény is részt vesz a februári oltási akcióban. Utóbbiban csütörtökönként és péntekenként 14 és 18 óra között, míg szombatonként 10 és 18 óra között oltanak az orvosok, a háziorvosok pedig többnyire rendelési időben adják be a vakcinát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.

Érdemes ugyanakkor az oltás felvételét tervezőknek áttekinteniük az alább közölt táblázatot, mert januártól a háziorvosok többsége nem adott napokon, hanem többnyire rendelési időben – vagy a rendelés előtt, esetleg a végén – előjegyzés után olt. Az orvosok visszajelzései alapján ez főleg azért van, mert a pácienseik nagy többsége felvette már a vakcinát, városunk lakóinak átoltottsága magas, nincs akkora jelentkezés, hogy külön napokat kelljen kijelölni az érdeklődők számára. Az előjegyzés pedig azért szükséges, mert nem akarják, hogy az oltóanyag kárba vészen.  

Az orvosok rendelési idejéről itt talál bővebb információkat

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email