balla

Az elmúlt két év Balla Imre szemével

Balla Imre, a négyes számú választókörzet önkormányzati képviselője az Érd TV Párbeszéd című műsorában arról számolt be, hogy mindig vannak elégedetlen hangok, és mindent természetesen ők sem tudnak megoldani, de alapvetően pozitívan értékeli az elmúlt időszakot

Balla Imre szerint vannak olyan történések, amelyek akár évtizedekre visszamenőleg meghatározták, hogyan néz ki egy-egy terület, és azokat most hirtelen rendbe tenni nagyon nehéz. A csapadékvíz-elvezetéssel például még mindig nagyon sok gond van. Nemrégiben a Koppány utcából egy hölgy azzal kereste meg, hogy esőzéskor a járdán tartózkodókat lefröcskölik az autók. „Ez azért van, mert a járda magasabban van, mint az utca széle. A másik lehetőség az, hogy alacsonyabban van, akkor pedig minden esővíz odafolyik. Tehát, ha ott nincs valamilyen csapadékelvezetési lehetőség kialakítva, akkor ezt szinte lehetetlen megoldani.” Balla Imre arról számolt be, hogy 2020-ban a Zsolt utcát és a Mikszáth Kálmán utcán aszfaltozták le, a 2021-es pénzből pedig idén a Péter utcát szeretnék befejezni, mert ott van az óvoda hátsó játszótere, fontos, hogy a gyerekek ne a port szívják be. A Kont utca a következő az aszfaltozási listán.

Az önkormányzati képviselő szerint a választókerület a jobb adottságú utcák közé tartozik. Van egy listája arról, mely utcák aszfaltosok és melyek nem, illetve melyek azok, amelyek aszfaltosak ugyan, de újra kellene húzni.

A Kossuth Lajos utca–Szent István út találkozása kapcsán Balla Imre elmondta, a jelenlegi lámpás kereszteződés csak ideiglenes megoldás, egy kisajátítási eljárás miatt nem indult el az évekkel ezelőtt tervbe vett átépítés, amire azóta sem kaptak engedélyt. Most újra terítéken van a kérdés, és úgy néz ki, eredményesek lesznek a tárgyalások, de hogy körforgalom vagy lámpás kereszteződés lesz ott végül, azt egyelőre nem tudni. A Gellért és a Riminyáki kereszteződése jelenleg közbeszerzés alatt áll, a tervek szerint felújítják azt a részt is, és lámpás kereszteződést alakítanak majd ki.

A képviselő elmondta, hogy 2020-ban a VMG parkolóját is rendbe hozták, és a Sándor utcában is mart aszfaltot tettek le, mert sokan parkolnak ott az iskola és az óvoda miatt. A közvilágítást is fejlesztették, alkonykapcsolós világítást telepítettek, ami a tapasztalatok szerint jó, de nem mindenki elégedett, folyamatosan panaszkodnak, mert vannak kevésbé világos szakaszok. Balla Imre hangsúlyozta, az illegális hulladék az ő körzetében nem jelent számottevő problémát, de előfordul, hogy ezzel is foglalkozniuk kell. A városi térfigyelő rendszer működik, így ilyen esetekben az alapján tudnak bejelentést tenni.

További cikkeink

Országos tendencia, hogy a mammográfiai szűrő-vizsgálaton – amely az emlőrák kiszűrésére szolgál – a behívottaknak csak egy töredéke jelenik meg. Dr. Nahn Krisztina mammográfia szakmai

További cikkeink

Ha már van Érden egy kiváló futópálya, ráadásul van egy csodás Duna-partunk, ami szintén
A budaörsi rendőrök kérnek segítséget egy sofőr azonosításához, aki balesetet okozott, majd elhajtott a

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email