valahol_eu

Érden van színház – pénteken musical is lesz benne

valahol_eu

Érden van színház – pénteken musical is lesz benne

Január 21-én, pénteken a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban Valahol Európában című musicalt mutatja be a Magyarock Dalszínház és a Magyar Történelmi Színház.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

2020-ban jött létre a Magyar Történelmi Színház Simonpusztán, ahol eleinte csak a nyári időszakban voltak előadások, de az elmúlt hónapokban már a fűtött rendezvénysátorban is számos előadást, koncertet és darabot adtak elő.

Mint Laklóth Aladár, a Magyar Történelmi Színház művészeti vezetője az Érd FM 101.3 Bundáskenyér című műsorában elmondta, a létesítményt mozgatható nézőtérrel, állandó színpadtechnikával alakították ki, ahol a színházi előadások mellett lovasversenyeket is lehet tartani. Amíg viszont az épített épület nem készül el, építettek egy rendezvénysátrat.

A művészeti vezető kitért rá, a magyar kulturális életben viszonylag kevés nagyszabású színházi előadás látható, amely a magyar történelemmel foglalkozik. Jelenleg próbálják felmérni az érdeklődést és azt, milyen stílusú, hangulatú darabokat szeretnének látni a nézők.

Laklóth Aladár ismertette, a január 21-i, Valahol Európában című előadás után lesz előadás a Neoton Família Szép nyári nap musicalével, majd a március 15-i megemlékezésen ismét előveszik a Kőszívű ember fiai című előadást.

Elmondta azt is, tervek szerint a rendezvénysátorban április végéig tartanak előadásokat, utána pedig ismét szabadtéren folytatják és minden második hétvégén előadás vagy valamilyen nagyszabású rendezvény lesz Simonpusztán. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdik építeni az állandó színházépületet.

Hallgassa meg a beszélgetést!

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email