22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: megnyerte az év utolsó meccsét a VMG

22_03_29_erdmost_nincskep

Kosár: megnyerte az év utolsó meccsét a VMG

Hullámzó mérkőzésen, nagyot küzdve nyerte meg a 2021-es év utolsó bajnoki mérkőzését a férfi kosárlabda NB II Közép A-csoportjának 10. fordulójában a Gia Form-VMG DSE, amely a Keresztúri Kosársuli vendégeként győzött 64–62-re.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az alsóházban tanyázó, három győzelemmel és hat vereséggel álló Keresztúri Kosársuli (KKS) vendégeként lépett idén utoljára pályára a Gia Form-VMG DSE férfi kosárlabdacsapata, amely kilenc mérkőzés után négy győzelemmel és öt vereséggel a középmezőnyben foglal helyet.

A 10. fordulóban valamivel a hazaiak kezdtek jobban, melynek köszönhetően az első negyedet négy ponttal, 17–13-ra megnyerték, de a második felvonásban már egyértelműen az érdiek voltak jobbak, akik nem csak egyenlítettek, hanem a szünetre már ötpontos előnnyel érkeztek (31–36).

A térfélcsere után sem változott a játék képe, továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok és a KKS a záró negyedre további két pontot ledolgozott hátrányából. Az érdiek ugyan egy sérülés miatt egyik magasemberüket is elvesztették, de félidei előnyükből két pontot megtartva végül kiélezett küzdelemben győztek 64–62-re.

„Az egész meccs egy hullámvasút volt, hol az egyik, hol a másik csapatnak voltak tízpontos periódusai. Nem játszottunk jól, de mindenki nagyot küzdött védekezésben. Egyik centerünk betegen játszott, a másik magas emberünknek pedig kiment a bokája, mégis nyerni tudtunk! Elismerésem a fiúknak, hogy a múlt heti kudarc után talpra álltak”

– fogalmazott Valaczkay Gábor játékos-edző.

A Gia Form-VMG DSE öt-öt győzelemmel és vereséggel jelenleg a tizenhat csapatos bajnokság nyolcadik helyén áll. Az együttes legközelebb január 9-én lép pályára, amikor 16 órától a BKG Príma Akadémiát látja vendégül a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokában.

Férfi kosárlabda NB II, Közép A-csoport, 10. forduló
Keresztúri Kosársuli–Gia Form-VMG DSE 62–64 (17–13, 14–23, 15–13, 16–15)
A Gia Form-VMG DSE pontszerzői: Miháczi 23/6, Naser 18/9, Szántó 10, Riskó 6/3, Nyitrai 4, Felházi 3

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email