22_03_29_erdmost_nincskep

Minden szinten bővült a Kárpáti Farkasok

22_03_29_erdmost_nincskep

Minden szinten bővült a Kárpáti Farkasok

Mennyiségben és minőségben is folyamatosan lép előre a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata, amely a 2021/22-es szezonban már hat korosztályban és tizenhét csapattal érdekelt. A klub szakmai vezetőjével, Hegyi Ádámmal beszélgettünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Arra vettem a bátorságot, hogy megpróbáltam összeszámolni, hány mérkőzése volt a Kárpáti Farkasok utánpótlásának az őszi idényben. Ahogy láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, a hat korosztály tizenhét különböző bajnokságban szereplő csapata közül szinte mindegyik legalább tíz mérkőzést játszott. A folyamatos versenyeztetés mellett pedig egyre komolyabb szinten is megméretik magukat a jégkorongozók.

 – Miután létszámban és a csapatok számában is bővültünk, ennek megfelelően az edzői stábot is megerősítettük – emelte ki Hegyi Ádám, a Kárpáti Farkasok szakmai vezetője. – Nagyon fontos, hogy a koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan tudunk edzeni és versenyezni a gyermekekkel, hiszen vannak olyan országok, ahol a teljes utánpótlássportot leállították.

Ha már említetted: egy-egy csapattal már nem csak egy edző dolgozik, egyre nagyobb a stáb és ennek megfelelően sokrétű a munka is.

– Próbáljuk a mai modern jégkorong irányelveit követni. Azt látni kell, hogy amikor én gyerek voltam, akkor nekünk egy edző tartott edzést. Ez gyökeresen megváltozott a sportban, minél több edző van a jégen, annál több hibát tudunk javítani, így segítve a gyermekek fejlődését. Én azt vallom, hogy aki mindenhez ért, az hazudik, ezért vannak területi edzőink, akik sokkal sokrétűbben értenek az adott feladathoz. Skilledzővel is bővültünk David Minarik személyében, akivel főleg a korcsolyatechnikára fókuszáltunk az első félévben, de nemsokára ez átmegy bottechnikába is. Vannak erőnléti edzőink, akik a szárazföldi edzéseket vezénylik és állandó kapusedzőnk is.

Minden jel szerint jó úton halad a klub, hiszen többen már a korosztályos válogatottba is meghívót kaptak.

– Igen, ez mindig nagy öröm egy egyesület számára, amikor az adott klub sportolót ad a válogatottba, ráadásul jól is szerepeltek az összetartáson, de az U16-osok mellett az U14-es korosztályban is van már válogatottunk.

Teljes egészében sikerült úgy felépíteni a klubot, ahogy szerettétek volna, vagy van még valahol hiányérzet?

– Mi úgy gondolkodunk, hogy sosem a mára, hanem a holnapra készülünk, próbálunk előretekinteni, mert mindig mindenben van mit javítani. Aki azt mondja, hogy szakmailag mindent tud, az hazudik, mert ilyen nincs. Épp ezért magunkat is fejlesztjük, de a gyermekeknek is minden rendelkezésre áll a fejlődéshez.

Bontsuk le korosztályokra is a Kárpáti Farkasok utánpótlását. Az idén alakult U18-as csapat bár jelenleg az osztrák bajnokság alsóházának végén szerénykedik, azt gondolom, az is óriási dolog, hogy egyáltalán újonc csapatként bejutott az osztrák ligába, ráadásul számos U16-os játékossal.

– Mi azért indultunk ebben a szezonban, hogy az ügyes, akár válogatott, vagy ahhoz közeli U16-os gyerekeknek megadjuk a további fejlődés lehetőségét egy – a korból adódóan – erősebb bajnokságban is. Itt nem is feltétlenül az az elsődleges, hogy a felsőházban legyünk, hanem hogy minőségi mérkőzéseket játszanak eredményes munkával.

Ez vehető ki abból, hogy az U16-osok az A2-es bajnokság alapszakaszát hét mérkőzésen hét győzelemmel zárták?

– Annak köszönhetően csatlakozhattunk a felsőházhoz, de ott egyelőre nem jönnek úgy az eredmények, mint amit a csapat tud, de tudjuk, hogy hamarosan kijön az eredmény, mert most sok játékos izgul, hogy mi lesz az erős akadémiák ellen.

Az U14-eseknek is sok mérkőzése volt, vegyes előjelekkel, szerényebb mérleggel.

– A kvalifikációban mi a második csoportba kerültünk, ami szinte egy A2-es erősségű bajnokságnak felel meg és ott elől is vagyunk, a szezon végén pedig ismét lesz lehetőségünk megmérkőzni az A1-es csapatokkal is. Emellett már elkezdtünk játszatni ebben a korosztályban több másodéves U12-es játékost is, ami mindenkinek kedvező.

Az U12-eseknél mind a három különböző erősségű bajnokságban indult a Kárpáti Farkasok.

– Mivel szeretnénk mindenkit versenyeztetni, ezért az adott gyermek fejlődéséhez mérten tudjuk őket játszatni. A szülőknek is meg kell érteniük, hogy van olyan gyermek, aki nincs azon a szinten és nem is lesz jégkorongozó, de mi megpróbáljuk segíteni az ő útjukat is. Az A- és B-csapatunk közösen edz és látszik is a fejlődés az eredményeken.

Mi a helyzet a két legkisebb korosztállyal, ahol talán a legnagyobb eltérések lehetnek a képességek között, hiszen az U8-as és U10-es korban már akadnak többéves tapasztalattal rendelkezők és teljesen újoncok is?

– A HokiSuli Programunk őszi idénye után tizenhatan is csatlakoztak az U8-as csapathoz, de figyeltünk rá, hogy csak azok csatlakozzanak, akik nagyon maximum utolsóéves U8-asok. Ebben a korosztályban a korcsolya mellett a bottechnikát is kell tanulni és miután az edzések játékosak, nem hátrány, ha valaki több évet tölt ebben a korosztályban. Ez az a sport, amit optimális esetben öt-hatéves korban el kell kezdeni, mert ekkor a legfogékonyabbak a gyermekek a különböző képességek elsajátítására. Mindkét korosztályban több mint hatvanan vagyunk, az U10-esekkel voltunk két rangos versenyen is, ahol mindkétszer a felsőházban végeztünk.

Mi a terv a további bővülésre? Hova lehet tovább?

– A következő szezonban úgy bővülünk, hogy jövőre komplett U18-as és U16-os csapatunk lesz, az U14-ből U16-ba feljövők is egy komplett csapatot alkotnak. Itt már a jégidővel is sakkoznunk kell, mert annyian vagyunk, hogy egyszerűen nem tudjuk beosztani az edzést. Lehetne ezt így is folytatni, de az a minőség rovására menne, viszont nem titok, tervben van egy további jégfelület létrehozása is.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email