22_03_29_erdmost_nincskep

Együtt halászlézik Érd

22_03_29_erdmost_nincskep

Együtt halászlézik Érd

Tizenkilenc éve, hogy az Érd és Környéke Horgászegyesület halászlével vendégeli meg az érdieket. Míg a kétezres évek elején 50 adag halászlével készültek, mára már 550 adagot főznek, ami mellé friss kenyeret és bejglit is csomagoltak. Az érdi halászlé 145 kiló pontyból készült.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A koronavírusjárvány előtt igazi karácsonyi buli volt mindig a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt, ahol minden karácsonykor halászlét főzött az Érd és Környéke Horgászegyesület. Voltak szépen megterített asztalok, élő zene, forralt bor, tea, jó hangulat. Sajnos a covid miatt már második éve csak elvitelre tudnak az érdi horgászok főzni, ám így is olyan hatalmas az érdeklődés, hogy még Budapestről is jönnek az érdi halléért.

Berényi Andrásné, az Érd és Környéke Horgászegyesület elnöke elmondta, hogy ezúttal 145 kilogramm pontyot vásároltak és az elnökség tagjaival közösen főzték meg a levest, mindenki beleteszi a fortélyait, egyben egyeznek, hogy tésztát nem főznek hozzá. 

Huszonöt önkéntes dolgozott azon, hogy a halászlévendégség tökéletes legyen, valamennyien maszkban, kesztyűben tüsténkedtek, betartva a vírus elleni védekezés szabályait. A csomagokban a halászlén kívül  friss kenyeret adtak át a Soós Pékség jóvoltából és bejglit a Pataki Cukrászda felajánlásának köszönhetően. 

Több százan álltak sorban, de néhány adag jutott az érdi mentőállomás dolgozóinak, az ügyeleten dolgozóknak és a hajléktalanoknak is. 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email