22_03_29_erdmost_nincskep

Kamerát kapott a stúdió

22_03_29_erdmost_nincskep

Kamerát kapott a stúdió

A négy érdi középiskola eszközbeszerzéseit 250-250 ezer forinttal támogatja az IFÖ. A VMG-nek vásárolt kamerát, kábeleket és csatlakozókat kedden adták át az iskolában, és év végéig a további három középiskola is megkapja a megpályázott eszközöket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

250-250 ezer forinttal támogatja a középiskolai eszközbeszerzéseket az Érdi Ifjúsági Önkormányzat. December 14-én a VMG-ben adták át azokat az eszközöket, amelyeket az intézmény diákjai egy korábban kiírt pályázat során megjelöltek. A fiatalok az iskolai stúdiót segítették egy kamerával, kábelekkel és csatlakozókkal.

A VMG stúdiója közreműködik az iskolai rendezvények hangosításában, videós rögzítésében, illetve a felvett anyag utómunkálatait is elvégzik. A kamera használatához természetesen kell szaktudás is, ami több diáknak megvan – ők pedig átadják utódaiknak, hogy tovább tudják vinni azt a munkát, amit a stúdiósok végeznek.

A többi három középiskola is megkapja még az idén a megjelölt eszközöket, ezeket már megvásárolták.

A nemrég megalakult testületnek egyébként nem ez az első akciója: alig egy hete 80 kiló szaloncukorral lepték meg a Szociális Gondozó Központot. A felajánlásból nemcsak a tagintézmények karácsonyfáira jut, hanem a nehéz helyzetben élő gyerekeknek is. Emellett a középiskolásoknak tippjátékot hirdettek: azt kell eltalálniuk az érdi középiskolásoknak, hogy melyik ország nyeri a 25. női kézilabda-világbajnokságot. Aki eltalálta a nyertest, ötezer forintos étkezési kupont kap, amit a Centrál Borházban válthat majd be. Tippelni a csoportkörök végéig lehetett, eredményt természetesen csak a döntő után hirdetnek.

Az IFÖ – ahogy ez már megszokott – támogatja a diákok úszását is: 20-20 bérletet vásároltak és adományoztak a tíz érdi iskolának. Az igazgatók már átvették a bérleteket, és ők döntenek majd arról, kik azok a diákok, akik élhetnek a lehetőséggel.  

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email