Az ételosztást idén is az Emberi Hang Alapítvány kuratóriumi elnöke, Paróczai Zoltánné koordinálja. Mint mondta, nagyon széles körű összefogással valósul meg az idei program is: az egyházak mellett cégek, magánszemélyek is segítenek, illetve a polgárőrség, amely minden héten részt vesz az ebéd kiszállításában. Az Emberi Hang Alapítvány az infrastruktúra biztosításában segít. „Egy vasárnap van, amelynek lebonyolítására még önkénteseket várunk: ez a december 19-e.
- Ádám Katalin
November 28-án megkezdődött az egyházak idei ételosztási akciója. Március végéig szinte minden vasárnap házhoz szállítanak 300-350 adag meleg ételt Érden Advent első vasárnapján az Érdi Adventista Gyülekezet főzött bolognai tésztát, amit süteményekkel, valamint szaloncukorral egészítettek ki.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Szünetel a vízszolgáltatás az utcában és környékén, az ÉTV már dolgozik a hiba elhárításán.
420 ezer forint támogatást érkezett a Szociális Gondozó Központ ellátottjai javára.
További cikkeink
Hatalmas küzdelem után négygólos vereséget szenvedett az Érd.
Korábban is történt már rejtélyes eset a Könyvmegállóban, de az nem ütött annyira szíven,
Közműépítési munkálatok nehezítik a közlekedést a város több pontján.
Meghitt hangulat fogadta azokat, akik vasárnap este részt vettek Érd hagyományos adventi gyertyagyújtásán.
November 28-án élő „választási műsorban” mutatták be sorban a belső előválasztásuk győzteseit.