22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kikapott és kulcsembereket vesztett Veszprémben az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kikapott és kulcsembereket vesztett Veszprémben az Érdi VSE

Sima, 3-1-es vereséget szenvedett a dobogó legalsó fokán álló VLS Veszprém otthonában az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának 19. fordulójában, ráadásul Limperger Zsolt vezetőedző sérülés miatt újabb játékosokat vesztett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egész ősszel sérülések sújtják az Érdi VSE-t, amely ezúttal a harmadik helyen álló Veszprém vendégeként lépett pályára. A vendégekhez bár visszatért az elmúlt két mérkőzést kihagyó Jovánczai Zoltán és Németh Gábor Vince, egyikük sem játszotta végig a mérkőzést, miközben a korábbi sérültek mellett Limperger Zsolt vezetőedző ezúttal a házi gólkirályra, Koós Gáborra sem számíthatott.

A mérkőzést az előzetes várakozásoknak megfelelően a bakonyiak kezdték nagyobb lendülettel és már az első percekben többször veszélyeztettek, majd a 8.-ban már a vezetést is megszerezték, amikor egy mintaszerű akció után Gálfi Zoltán volt eredményes (1-0).

Ezután is inkább a Veszprémnek voltak helyzetei, majd a 37. percben meg is duplázta előnyét, amikor Major Norbert lövése az érdi védőkön megpattanva jutott a vendég kapuba.

Sőt, a szünetre már háromgólos előnnyel érkezett a VLS, hiszen a játékrész hajrájában Fürjes Ádám kezezése miatt tizenegyeshez jutott a házigazda, amelytől Nagy Richárd vette be Kertész Ferenc kapuját.

A fordulás után próbált szépíteni a vendégcsapat, és bár meg voltak a lehetőségei, hátul a kontrázó veszprémieknek köszönhető, hogy nem nőtt a különbség. Aztán tíz perc elteltével az érdiek is büntetőhöz jutottak, amikor Varga Tamást buktatták a veszprémi védők, majd Gera Dávid szépített.

Igaz, Jovánczai Zoltán nem sokkal később néhány perc alatt két sárga lapot is begyűjtve a kiállítás sorsára jutott. Ennek ellenére a hajrában próbált közelebb kerülni az Érdi VSE, de 3-1-re kikapott. Ráadásul Németh Gábor Vincét, Gubacsi Zoltánt és Gera Dávidot is sérülés miatt kellett lecserélni, így a hátralévő két őszi találkozón igencsak tartalékosan tud kiállni az Érdi VSE.

“Teljesen megérdemelten nyertünk. Nagyon sok helyzetünk volt, három null után gyorsan lezárhattuk volna a mérkőzést, de volt egy védelmi megingásunk, ami miatt tizenegyeshez jutott az ellenfél, ennek ellenére így is megérdemelten győztünk. Ezúttal kihagytuk a helyzeteket, de mindet végigjátszottuk. Nehéz pályán játszottunk, de mindkét csapat megpróbált futballozni”

– értékelt Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője.

“Hatan voltunk edzésen szombaton, mert a többiek maródiak, kérdőjelesek voltak, ettől függetlenül is többet vártam az első félidőtől. 1 órakor kezdődött a meccs, de 11.30-kor még nem tudtuk, hogy állunk fel és most is elvesztettünk két-három embert. Ezt a két hátralévő meccset próbáljuk becsülettel és pontokkal lehozni”

– fogalmazott Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb december 5-én, 16 órától a Bicskei TC vendégeként lép pályára az NB III Nyugati csoportjának 20. fordulójában.

NB III, Nyugati csoport, 19. forduló
VLS Veszprém – Érdi VSE 3-1 (3-0)
Veszprém, 150 néző. V.: Héra (Ring K., Holpár)
VLS Veszprém: Héninger – Zachán, Gulyás, Schőnig, Kovács D. – Somogyi R., Vass Sz., Baldauf (Takács M., 64. perc) – Nagy R. (Varga M. 80. p.), Major (Keresztes, 88. p.), Gálfi
Vezetőedző: Pető Tamás
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi (Kertész B., 70. p.), Bozsoki, Csiszár – Fürjes, Gera D. (Kollega, 77. p.), Pallagi, Németh G. V. (Révész A.., 16. p.) – Szabó R., Jovánczai, Varga T.
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Gálfi (8. perc), Major (37. p.), Nagy R. (45+1. p. – 11-esből), ill. Gera D. (56. p. – 11-esből)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email