22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: a győzelmi széria megtört, a veretlenségi nem

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: a győzelmi széria megtört, a veretlenségi nem

Hazai környezetben, az ÉRD Arénában 2–2-es döntetlent játszott az FC Veszprém Sportszervező Kft.-vel az Érdi VSE-Szent István SE futsalcsapata a regionális bajnokság budapesti 1-es csoportjának kilencedik körében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Héray László és Ebedli Zoltán együttese három győzelemmel a háta mögött fogadta a veszprémieket, amelynek kapuját a nyolcadik percben Sipos Norbertnek sikerült bevennie, előnyhöz juttatva a hazaiakat.

Azonban a vendégek szűk negyedóra után Illés Bálint révén egyenlítettek, de a szünetben Czinege Norbert gólja után ismét az érdieknél volt az előny. A második félidőben azonban nem tudták növelni azt a hazaiak, majd öt perccel a mérkőzés vége előtt Ábrahám Botond egyenlített, kialakítva ezzel a 2–2-es végeredményt.

Az érdiek az idény első felét november 30-án, 20 órától az Alsónémedi SE vendégeként zárják.

Regionális futsalbajnokság, budapesti 1. csoport, 9. forduló
Érdi VSE-SZISE–FCV Sportszervező Kft. 2–2 (2–1)
Gól: Sipos N. (8. p.), Czinege (18. p.), ill. Illés B. (14. p.), Ábrahám (35. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email