22_03_29_erdmost_nincskep

Advent első vasárnapján indul az ételosztás

22_03_29_erdmost_nincskep

Advent első vasárnapján indul az ételosztás

Péntek délután tartották egyeztető megbeszélésüket az érdi egyházak, gyülekezetek képviselői. December 28-tól március végéig szinte minden vasárnap főznek a nehéz helyzetben élők számára. Az ebédet helyben fogyasztani idén sem nem lehet, az adagokat csomagolva szállítják házhoz az önkéntesek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Paróczai Zoltánné, az Emberi Hang Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, idén az érdligeti kemping biztosítja számukra a lehetőséget, hogy háromszáz adag ételt főzzenek vasárnaponként.

– A már összeállított címlistánk szerint 94 családnak, illetve egyedülállónak szállítunk majd ki vasárnaponként közel 290 doboz meleg ételt, kenyérrel, süteménnyel, de ez a szám még változhat, hiszen ha tudomásunkra jut valaki, aki szükséget szenved, őt is felvesszük a listánkra. Kérem az érdieket, ha lakókörnyezetükben ismernek ilyen embert, jelezzék nekem a 0630976-2510-es telefonszámon. Az ebédet egyébként idén is Morzsik Attila főzi, az egyházak által adományozott pénzből, a csomagolást az Emberi Hang Alapítvány vásárolja meg. Mi biztosítjuk az ételosztáshoz szükséges infrastruktúrát is, a dobozolást, összekészítést pedig az egyházi gyülekezetek, közösségek önkéntesei, valamint a polgárőrség tagjai végzik” – tudtuk meg Paróczai Zoltánnétól. Mariann elmondta azt is: egy kivételével minden érdi felekezet, gyülekezet, egyház részt vesz az akcióban.

 

– Tavaly még százhetvenezer forintból ki tudtunk hozni egy-egy vasárnapi ételosztást, idén viszont úgy megemelkedtek az árak, hogy kétszázezer forint felett számolunk. Korábban béreltük a gulyáságyút, de most lehetőségünk nyílik megvásárolni, és ehhez találtunk már támogatókat, de hálásan fogadunk további pénzfelajánlásokat is, ahogy az ételosztás költségeihez is megköszönünk minden hozzájárulást. Segíteni az Emberi Hang Alapítványon keresztül lehet, „Ételosztás” megjelöléssel, a 10403136-31305332-00000000 számlaszámon” – zárta szavait.

Hallgassa meg az ÉrdFM101.3 beszélgetését Paróczai Zoltánnéval:

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email