22_03_29_erdmost_nincskep

A kerti munka az ember legjobb pszichológusa

22_03_29_erdmost_nincskep

A kerti munka az ember legjobb pszichológusa

Kertszépségversenyünk utolsó állomásához érkeztünk, de az a kert, amit meglátogattunk, korántsem az utolsó helyezett a benevezettek közül. Pásztor Zsolt a csodálatos örökzöldek, a tömött gyep és a füge mellett olyan különlegességeket nevel, mint a japán juhar és a taskenti trombitafa.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez utóbbival most találkoztam életemben először, és bár most nem teljes szépségében áll a fa – hiszen a virágait nyáron hozza –, így is megkapó látványt nyújt a kert közepén, több örökzöld, egy korai meggyfa és a japán juhar társaságában. Igen, ennek a kertnek az is a különlegessége, hogy a növényeket nem a kert sarkába, oldalába csoportosították, hanem középre, mellettük utakat alakítottak ki, ezek vezetnek a hátsó, napfényes traktusba – itt áll nyáron a medence, amit egy házilag kialakított, nagyon szellemes rendszerrel fűtenek. Ősszel és tavasszal a pingpongasztalt állítják fel a térkövezett részen.

„2008-ban költöztünk ide a feleségemmel és a két gyerekemmel Budapestről. Ez volt a negyvenedik ház; valamikor január elsején hirdették meg, fénykép nélkül, pár szóban. Mintha el sem akarták volna adni. Már kifogytunk a címekből, azt mondtuk, nézzük meg ezt is, mintha Isten is úgy akarta volna, hogy a miénk legyen” – mesélte Zsolt, miközben végigvezetett a kerten, amit egy még korábbi tulajdonos alakított ki 2000 környékén. „A keleti vallások híve volt, ezért ilyen az elrendezése. Sokkal dúsabb volt a növényzet, mint most, mikor először kiléptem a teraszra, az eget nem lehetett látni. Így aztán megritkítottuk. Nagyon sok óra munkám van benne” – mondta Zsolt, miközben arrébb sétáltunk a melléképületig. Előtte kis terasz, kőfalát benövi az erika, ami télen hozza virágait.

A számtalan örökzöld növény miatt egyébként a kertnek egyáltalán nincs őszi hangulata, minden virul, és van pár szépen pirosodó levelű bokor is. A terasz pont erre a zöld növénycsoportosulásra néz – mint Zsolt meséli, nyáron is kellemesen hűvös, és nagyon szeretnek itt üldögélni. De van itt egyéb látnivaló is: a konyha falára csemegeszőlő fut fel, a szőlőindák körbeölelik a kerek ablakot. A dió sem sárgul még, ahogy a meggy- és a cseresznyefa sem, amelyeket Zsolt szintén gondoz és metsz. Mint mondja, minden növényből csak annyit vág vissza, amennyit kell, mert nem szereti a steril kerteket. Meghagyja a borostyánt és a vadszőlőt is, így válik az összhatás – a rengeteg munka ellenére – teljesen természetessé és vadregényessé.

Az örökzöldek mellett jól mutatnak a fűszernövények, vagyis a rozmaring és az ismét virágzó levendula is. A környezettudatosság is nagy szerepet kap a család mindennapjaiban: az esővizet összegyűjtik, a házon napelem szolgáltatja az elektromos energiát. „Egy szép kert és a kerti munka az ember legjobb pszichológusa, és ingyen van. Persze kell rá költeni, de megtérül, és ott van az a balzsamos érzés, hogy valami szépet csináltál. Olyan, mint egy terápia” – vallja Zsolt, aki télen-nyáron szereti a kertjét. Mint mondja, akkor is csodálatosak az örökzöld bokrok, amikor hó borítja őket, tavasszal pedig szemet gyönyörködtető, hogy különleges tulipánok bújnak ki a földből. Ahány évszak, mind rejteget valami különlegességet ebben a parkvárosi kertben.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email