22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul és átalakul a Bíbic utcai aluljáró

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul és átalakul a Bíbic utcai aluljáró

Megújul, átalakul Sasváros egyik legelhanyagoltabb része. A Bíbic és a Varjú utcákat összekötő gyalogos vasúti aluljáró megszépül végre, ahogy nemrég az Egervári utcai, az M7-es alatt húzódó is- olvasható Csőzik László polgármester közösségi oldalán.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint írja, két jól ismert képzőművész, a Live Street Art idei győztese, Varga László, valamint Fazekas Levente végzi az aluljáró falainak madárrajzokkal való kifestését. Ha már csupa ez a madárneves utcák kerülete, akkor fedjék madárportrék a falakat. Színes, üde, vidám lett minden a korábbi lehangoló egyenszürke helyett. Hozzátette, hogy előzőleg az ÉKFI rendbe hozta, és kifestette a maga után elég sok kívánni valót hagyó átjárót, és lecserélte a régi világítást, sőt térfigyelő kamerát is szeretnének elhelyezni az átjáró mellé, mivel rengetegen kérték, s nem szeretnék, ha a közbiztonsággal bármilyen probléma lenne.

A polgármestre arról beszámol közösségi oldalán, hogy nem csak az aluljárót, a környékét is rendezik. „Már megépült az ovifoci-pálya, és a sitt, meg a szemét nagy részétől is megszabadította az ÉKFI a területet, emellett hozzálátott a dzsumbuj felszámolásához is. Két új szemétgyűjtőt is kihelyeztünk az aluljáró bejáratainál. A régi 3. és 4. iskola gyakorlókertje (a 40 feletti korosztály tudja, miről beszélek) egy kis parkká alakul majd át. Hosszabb távon pedig játszótérrel kívánjuk kiegészíteni a területet. Köszönjük a Szepes Gyula Művelődési Központ és az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény munkatársainak, a két kiváló művésznek és önkéntes iskolás segítőiknek is!”- zárja posztját Csőzik László.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email