22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: tizennégygólos iksz a nyitókörben

22_03_29_erdmost_nincskep

Futsal: tizennégygólos iksz a nyitókörben

Elkezdődtek a regionális futsal bajnokság budapesti 1. csoportjának küzdelmei, ahol az első forduló első két mérkőzését a Treff Sportcsarnokban rendezték. A 5 Stars SE 8–2-re verte a Szigetszentmiklóst, míg az Érd-SZISE 7–7-es döntetlent játszott a Csepellel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint beszámoltunk róla, nyáron véget ért az együttműködési megállapodás a 5 Stars SE és az Érdi VSE között. A másodosztályból való kiesés után mindkét klub elindult a regionális bajnokságban, ahol a budapesti 1. csoportban is találkoznak majd, miközben az Érdi VSE a Szent István SE-vel működik együtt, ezért Érd-SZISE néven szerepel.

Az első fordulóban a 5 Stars a Szigetszentmiklósi SC-t fogadta a Treff Sportcsarnokban, ahol már a félidőben 6–0-ra vezetett, s bár a térfélcsere után a vendégek szépítettek, a 5 Stars végül könnyed, 8–2-es győzelmet aratott.

Ezután az Electric Csepel FC pályaválasztásával debütált az Érd-SZISE közös csapata. A vezetést bár a csepeliek szerezték meg a második percben, de az érdiek erre négy góllal feleltek. A szünetig azonban volt még fordulat, hiszen a Csepel kétszer is visszajött egy gólra.

A fordulás után Czinege Norbert harmadik gólját jegyezte, de erre a Csepel három góllal válaszolt és fordított (7–6), azonban Czinege negyedik gólja pontot ért az érdieknek.

„Az első félidőben egyértelműen uraltuk a mérkőzést és szebbnél szebb gólokat lőttünk. Második félidőben sajnos visszahoztuk a meccsbe ellenfelünket, és végül még az egy pontért is küzdenünk kellett. Ahhoz képest, hogy először játszott együtt a csapat biztató dolgokat láttunk a pályán. A védekezésünkön még javítani kell és akkor az ilyen mérkőzéseket győzelemmel tudjuk zárni a jövőben”

– értékelt Ebedli Zoltán, az Érd-SZISE edzője.

Regionális futsal bajnokság, Budapesti 1. csoport, 1. forduló
5 Stars SE–Szigetszentmiklósi SC 8–2 (6–0)
Gól: Horváth D. (2. perc), Pintér O. (6., 7., 32. p.), Kovács Á. (13., 30. p.), Mészáros A. Sz. (17. p.), Kajdy Z. (18. p.), ill. Baranyai (21. p.), Nagy T. (34. p.)
Electric Csepel FC–Érd-SZISE 7–7 (4–5)
Gól: Harsányi B. (2. perc), Viza (15., 33. p.), Váczi (17. p.), Rácz B. (19., 32., 36. p.), ill. Czinege (7., 19., 28., 39. p.), Molnár M. (12. p.), Kertész B. (12. p.), Sulyok (14. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email