22_03_29_erdmost_nincskep

Európai Diáksport Nap a Kőrösiben

22_03_29_erdmost_nincskep

Európai Diáksport Nap a Kőrösiben

Az idei tanévben immár ötödik alkalommal rendezték meg az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában az Európai Diáksport Napját, eztúttal szeptember 24-én pénteken. A sportesemény egyúttal az intézmény 75. születésnapjának első állomása is volt. Idén 834 tanuló vett részt a programban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az eseményt Maitz Ferenc intézményvezető nyitotta meg. A tanulók sportfelszerelésben érkeztek az iskolába és reggek, 7.45-kor gyülekeztek a saját osztálytermükben. Az első három tanítási óra után regisztrálták a résztvevőket, amelynek alapján  az intézmény 834 fővel vett részt a programban.

A közösségi sportesemény 10.25-kor közös zenés bemelegítéssel kezdődött, amelyet Takács Sára fitness edző vezetett, majd megformázták a KŐRÖSI 75 alakzatot a sportpálya teljes területén. Ezt követően minden résztvevő lefutotta a 2021 méteres távot, majd játékos sportvetélkedőn vettek részt az alsós évfolyamok, amelynek helyszíne a sportpálya és annak környéke volt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email