Baseball: kikapott a döntőben, ezüstérmes az Érd Aeros

Baseball: kikapott a döntőben, ezüstérmes az Érd Aeros

Bár az alapszakaszt 8 győzelemmel és 2 vereséggel az élen zárta az Érd Aeros felnőtt férfi baseballcsapata, de az együttes a Budapest Red Wolves elleni, az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőt 3–0-ra elveszítette, így ezüstérmes lett az NB I-ben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Aeros az alapszakasz tíz meccséből nyolcat nyert meg, így a döntőben a második helyen végző Budapest Red Wolvesszal csapott össze az egyik fél harmadik győzelméig tartó fináléban.

Az érdieknek az alapszakasz megnyerésével pályaelőnyük is volt, hiszen a döntő első két mérkőzését egymás után játszották Érden. Azonban a Mecset utcai pályán két pontgazdag mérkőzésen előbb 25–13-ra, majd 17–11-re nyertek a fővárosaik.

Ezt követően a döntő harmadik meccsét már Budapesten rendezték, de a Red Wolves ezúttal 13–7-re győzte le az Aerost és bajnoki címet ünnepelhetett, míg az érdiek másodikként zártak az NB I 2021-es idényében.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email