Fokozottan ellenőriznek a rendőrök Érden is

Fokozottan ellenőriznek a rendőrök Érden is

Mint beszámoltunk róla, szeptember 16. és 22. között a magyar rendőrség az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatához (ROADPOL) csatlakozva fokozott ellenőrzést tart, elsősorban a menet közbeni rádiótelefon-használatot figyelik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kürti István, az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti osztályának vezetője az Érd Tv-nek elmondta, Európa-szerte ellenőriznek a rendőrök a Focus on the road programban. Elsősorban azokat a szabályszegéseket vizsgálják, amelyek elvonják a sofőr figyelmét a vezetésről.

„Az ellenőrzés ki van egészítve egy műszeres sebességellenőrzéssel is, illetve kifejezetten ellenőrizzük kerékpárosok, segédmotorkerékpárosok és motorkerékpárosok közlekedését is, hogy az ő esetükben is megelőzzük a szabályszegéseket”

– fogalmazott Kürti István. Hozzátette, szeptember 21-én az érdi rendőrség álló- és mozgóellenőrzést is tart.

„Amennyiben olyan szabályszegőt találunk, aki vagy az ellenőrzés konkrét céljának megfelelő szabályszegést követ el, vagy egyéb szabályszegést, akkor vele szemben természetesen szankciót alkalmazunk, de a fő ellenőrzési szempont a mobiltelefon használata” – húzta alá a közlekedésrendészeti osztályvezető.

Kürti István elmondta azt is, a mobiltelefon-használatot fix, tízezer forintos helyszíni bírsággal büntetik, emellett a szabályszegő sofőr három büntetőpontot is kap.

Megjegyezte, az érdi rendőrök is tapasztalják, hogy a járművezetők használják mobiltelefonjukat vezetés közben, de ebből eredő közlekedési balesetről nincs információja. Hozzátette, olyan már előfordult, hogy a sofőr kezéből kiesett egy tárgy és amikor lehajolt érte, hogy felvegye, súlyos közlekedési balesetet okozott.

„Fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a jármű vezetőjének semmi ne vonja el a figyelmét, se a másik járművezető, sem az utas, de ő maga se tegyen olyan cselekményt, hiszen pár másodperces, nem az útra koncentrálás is oda vezethet, hogy lehaladhat az útról, vagy másik járműnek vétlenül nekiütközhet” – fogalmazott Kürti István.

További cikkeink

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email