22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: hatpontos rangadó vár az érdiekre Győrben

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: hatpontos rangadó vár az érdiekre Győrben

Két egyaránt négy győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel álló együttes csap össze egymással a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának nyolcadik fordulójában, hiszen szeptember 22-én, 16 órától az Érdi VSE az újonc ETO Akadémia vendége lesz.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Mosonmagyaróvár elleni fájó hazai pofont két győzelemmel feledtette az Érdi VSE, hiszen Limperger Zsolt együttese Gyirmóton őrült csatában nyert 4–3-ra, majd a Kelen SC-t otthon győzte le látványos gólokkal 3–1-re. Igaz, a mérkőzés után a vezetőedző azt mondta, jót fog tenni a tíznapos „szünet”, hiszen rendezni lehet a sorokat és több sérült is visszatérhet.

A Győr-Moson-Sopron megyei első osztály tavalyi győztese, az ETO Akadémia újonc létére remekül kezdte az új szezont, hiszen Király József együttese hét mérkőzésen tizennégy pontot gyűjtött. Figyelemreméltó a nyitókörben elért 4–1-es tatabányai sikerül, de a Kaposvárt 3–0-ra, a Nagykanizsát pedig 3–2-re győzték le hazai pályán, Ezek mellett ikszeltek Balatonfüreden és Andráshidán, illetve 3–0-ra nyertek a Mol Fehérvár FC II vendégeként, s csupán a listavezető BVSC-Zuglótól kaptak ki 1–0-ra.

Jól látható, két hasonló képességű együttes találkozik egymással, a Rába-partiak csupán jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak a tabella harmadik helyén, hiszen tizennégy lőtt góljuk mellett csak ötször kapituláltak, míg az érdiek tizennégy lőtt gólja mellé tíz kapott társul.

Mivel az ETO Akadémia az NB II-es ETO FC Győr második csapatának számít és szeptember 22-én nem rendeznek NB II-es fordulót, ezért sok múlik azon, hányan játszanak vissza az első csapatból a Rába-partiaknál.

„Kenegetjük a sebeinket. Fontos lesz, hogy azok a játékosok, akik már bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, azok most is bizonyítsák ezt, ezért úgy megyünk Győrbe, hogy a biztonságos védekezésre alapozva próbálunk nyílt játékot játszani, aztán meglátjuk, hogy alakul. Nagyon nem akarok az ETO-val foglalkozni, mert az egyik héten sokan játszanak vissza, a másikon pedig kevesen, szóval csak akkor derül ki, milyen erőt képvisel, amikor meglátjuk a kezdőt és ahhoz próbálunk alkalmazkodni”

– fejtette ki várakozásait Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A szeptember 22-én, 16 órakor kezdődő ETO Akadémia–Érdi VSE mérkőzést Sipos Tamás vezeti, segítői Imrő János és Molnár István lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
09.22., 16.00:
ETO Akadémia–Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email