22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul az Érd Körbe

22_03_29_erdmost_nincskep

Megújul az Érd Körbe

Szeptember 19-én, 10 órától ismét városkerülő kerékpáros túrát szervez az Érd Körbe Egyesület, amely megújította a jól ismert tekerés útvonalát és ezúttal már a Papi Földekről indul a tömeg.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Csengeri Attila, a szervező Érd Körbe Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, két évet vártak rá, hogy újra nagy rendezvényt tartsanak, ezért bíznak benne, hogy a szeptemberi Autómentes Naphoz kapcsolódóan ezúttal is meg tudják tartani a városkerülő túrát.

„A Papi Földekről fogunk elindulni, új a helyszín és új útvonalat jelöltünk ki”

– fogalmazott Csengeri Attila, aki hozzátette, abban bíznak, ennek is köszönhetően egyre többen fedezik fel tó és a városliget szépségeit, lehetőségeit.

Bár az útvonal valóban megváltozott, a szervezők továbbra is figyelnek rá, hogy mindenki megtalálja a maga távolságát, ezért ezúttal is lesz egy kis kör a városligeti tó körül, lesz a 10-12 kilométeres kisebb városkerülés, amely Érdligettől Ófalu felé kalauzol el, de innen megy tovább vissza Érdliget felé a Felsővölgyi és Alsóvölgyi utakon a parkvárosi napközis táborig a menet, amely a Szendrői utcán keresztül jut el a Tárnoki útig, ahonnan pedig a résztvevők visszatérnek a Papi Földekre, illetve megmaradt a 60 kilométeres, Sólyom Lajos kör, amely ténylegesen megkerüli Érdet.

„Felhívjuk a figyelmet azon gyér forgalmú utakra, amelyeket eddig még nem tudtunk bejárni így közösen, kerékpárral”

– emelte ki Csengeri Attila, aki arról is beszélt, azért is szerették volna megújítani az útvonalat, mert a rendezvény jövőre ünnepli fennállása huszadik évfordulóját, ezért szerettek volna új helyszíneket is bevenni.

Az Érd Körbén ezúttal viszont csak a védettségi igazolvánnyal, vagy 24 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkezők, illetve a 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező nagykorú kíséretében vehetnek részt.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email