A női kézilabda NB I/B 15. fordulójában, a Borsod Sport otthonában fantasztikus játékkal szerezte meg a csapat a bajnoki pontokat.
- info@erdmost.hu
2019-es alapítása óta dinamikusan növekszik, fejlődik a Kárpáti Farkasok jégkorongcsapata. A klub már augusztus elején elkezdte a felkészülést az új idényre, ahol már hat különböző korosztályban ennél jóval több együttessel lesz érdekelt.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
A fenyegető e-mailt tizenegy órakor küldték el, de azt csak délben olvasta a címzett.
A volt polgármester úgy véli, az érdi Fidesz története nem ott kezdődik, ahol Kardosné Gyurkó Kata megjelent és kinyitotta a dossziét.
További cikkeink
Kezdetben valószínűleg csak a gyerekek vehetik majd igénybe, később a nagyközönség is úszhat majd a fenyves-parkvárosi létesítményben.
Idén is megrendezte kultúra napi szavaló- és prózamondó versenyét a Kőrösi iskola.
Több fontos, az oktatás/nevelést és az egészségügyet is érintő napirendi pontról tárgyalnak a
Négy iskola mérkőzött meg egymással a III. korcsoportos fiú kézilabda diákolimpia területi döntőjében.
Január 31-én a 2. és 4. ütem utcái vannak soron. Fontos, hogy a nagyobb
Bárány Zsolt közösségi médiában megfogalmazott búcsúüzenetében a közösségi kommunikáció tisztaságának fontosságára fókuszált.