22_03_29_erdmost_nincskep

Hárman részesültek Érd Közneveléséért Díjban

22_03_29_erdmost_nincskep

Hárman részesültek Érd Közneveléséért Díjban

Szent István-napján adták át Érden a városi kitüntetéseket a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. A közgyűlés idén Dózsa Lajos, a Kós Károly Technikum igazgatójának, Ruzsenszki Magdolna középiskolai tanárnak és Németh Katalin óvodapedagógusnak ítélte oda az Érd Közneveléséért Díjat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd Közneveléséért Díj azoknak a személyeknek és alkotó pedagógus közösségeknek adományozható, akik kiemelkedő eredményt értek el az óvodai, iskolai és intézeti oktató-nevelő munka és tehetséggondozás területén, illetve magas fokú pedagógiai és szakmai felkészültségük alapján élen járnak az újszerű és hatékony pedagógiai módszerek kidolgozásában. 

Az Érd Közneveléséért Díj egyik idei kitüntetettje Dózsa Lajos, a Kós Károly Technikum igazgatója.

Több mint három évtizedes szakmai munkájával, erkölcsi tartásával városunk egyetlen szakképző intézményének – mai nevén az Érdi SZC Kós Károly Technikumnak – régóta megbecsült tagja. 1988-tól történelem–magyar szakos tanárként, munkaközösség-vezetőként, igazgatóhelyettesként, jelenleg igazgatóként dolgozik az intézményben. Innovatív törekvéseivel, folyamatos önképzéssel mindig korszerű válaszokat adott az oktatás és a szakképzés változásaiból fakadó új kihívásokra. Önzetlen tudásmegosztással, tudatos szemléletformálással pedagógustársait is ösztönzi a folyamatos szakmai fejlődésre. Igazgatóként jól látható fejlődési pályára állította az intézményt.

Vezetői jövőképe egy eredményes, hatékony, értékorientált iskola. Erre törekedve bővítette az intézmény szakmakínálatát a gazdasági környezet szereplőinek igényei alapján, megalkotta egymásra épülő mesterprogramjait, melyeknek célja a „21. századi iskola”, vagyis az oktatás technológiai fejlesztése mellett az iskola diákközpontúságának az erősítése, az élményalapú oktatás megvalósítása. A 2021–2022-es tanévtől – az országban egyedülálló módon – indíthatja el a Kós Károly Technikum a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel történő együttműködésben az okleveles közszolgálati technikus képzést, ezzel kiemelt esélyt teremtve a tanulóknak a felsőoktatásba történő bekapcsolódásra.

Igazgatóként – a Modern Városok program építési munkálatai idején – a változások rugalmas menedzselésével biztosítja a szakképzés folyamatosságát az intézményben, és a vizsgaközponti kötelezettségek teljesítését. Kiemelt célként kezeli az iskola sikeres működését jövőbeni képzési és vizsgaközpontként Érd és térsége szakképzési rendszerében.

Dózsa Lajos modernizáló lépései mellett gondosan ápolja az iskolai hagyományok mellett városunk, térségünk, nemzetünk kulturális értékeit. Aktív szerepet vállal a város kulturális életében. A Csuka Zoltán Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában zsűrielnöki méltatásaival bátorítja és ösztönzi a versenyzőket tehetségük folyamatos fejlesztésére. Az Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Egyesület rendezvényein az egyesület titkáraként nagy sikerrel osztja meg irodalmi, történelmi ismereteit a résztvevőkkel, ezzel is erősítve városunk és nemzetünk külhoni kötődéseit.

Szakmai pályáját, személyes életútját meghatározza az örök alapértékekbe vetett hite, kitartása, igényessége, erős felelősségérzete. Hivatástudatához humánum, gyermekközpontúság és rengeteg értékes tapasztalat társul. Támogató attitűdje lehetőséget biztosít a rábízott tanulók személyiségének komplex fejlődésére, az értékteremtő nevelő-oktató munkára.
 

Az Érd Közneveléséért Díj másik kitüntetettje idén Ruzsenszki Magdolna középiskolai tanár.

1988-ban végzett az ELTE matematika–fizika középiskolai tanári szakán, szakvizsgázott mesterpedagógus. Pályakezdése óta, 33 éve az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, ahol annak idején érettségizett is. A nyolcosztályos gimnáziumi matematika tanterv kidolgozása óta a korai tehetséggondozás területén is erősíti a gimnázium eredményességét. Már több mint 20 éve a matematika–fizika–informatika munkaközösség vezetője, kollégái bizalmából, akik emberi és szakmai kompetenciáit etalonnak tartják. 2011-ben kollégáitól megkapta „Az év tanára” díjat. Meghatározó személyisége az idén 60 éves Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumnak.

Tanítványaival részt vesz matematika, fizika és informatika tanulmányi versenyek helyi szervezésében, regionális versenyszervezésben. Tehetségsegítő szervezői munkáját elismerésre méltóan végzi. A természettudományi és műszaki jellegű tárgyakhoz kapcsolódó tehetséggondozó rendezvények, események és pályázatok kidolgozója, megvalósítója.

Pedagógiai tevékenységét, szakmai életútját az a gondolat vezérli, hogy a matematika alkalmas arra, hogy önálló problémamegoldásra neveljen, és az itt elsajátított stratégiákat más tantárgyak tanulásában is eredményesen használja valamennyi tanítványa. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a diákjai szeressék a matematikát, hogy bátran merjenek kérdezni, hogy a tananyag elsajátítása közös ügy legyen. Mindkét tantárgyában az élményszerű ismeretközvetítés, a felfedeztetés vezeti. Eredményekben is jól mérhető módon, évtizedekre visszamenőleg kiemelkedő tehetséggondozó munkát végez tanítványai körében. Módszertani eszközeit folyamatosan megújítja, ezért az önfejlesztésre, továbbképzésekre is figyelmet fordít.

Több négy- és  nyolcosztályos gimnáziumi  osztály osztályfőnökeként odafigyelő módon, a pedagógiai és oktató tevékenységet egységben szemlélve fejlesztette a rábízott közösségeket, idén ballagtatta utolsó nyolcosztályos osztályát. Saját és pedagógustársai szakmai fejlődéséért felelősséget vállaló, elkötelezett pedagógus, aki tudását megosztja, volt tanítványait és kollégáit egyaránt mentorálja életpályájukon.

Szakmai munkaközösség-vezetőként igényesen és kimagasló pedagógiai munkával tesz azért, hogy az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium az ország elismert középiskolája legyen.

Az Érd Közneveléséért Díj harmadik idei kitüntetettje Németh Katalin óvodapedagógus.

1990-ben végezte el a Bem József Óvónői szakközépiskolát. Ettől kezdve már óvónőként dolgozott a XI. kerületi Menyecske utcai óvodában. Itt közel 10 évet töltött. 

Közben elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szakát is. 1996-ra már főiskolát végzett óvónőként nevelgette a gyerekeket. A leendő óvónéniket is nevelgette, mint bemutató- és gyakorlatvezető óvónő.

2000-ben Érdre költözött, és májustól már a 7. sz. óvoda pedagógusa lett. Azóta is, immár 21 éve erősíti a most már Érdi Szivárvány Óvoda névre hallgató intézmény nevelőtestületét.

Szakmai munkája kimagasló. A környezeti nevelés, mint fő nevelési terület, pedagógiai munkájának alapja. Széleskörű ismeretekkel és tudással rendelkezik. Tudása naprakész, mindig keresi az új módszereket, az innovatív lehetőségeket, amelyeket be is épít nevelőmunkájába.

A gyerekekkel kedves, mindig szem előtt tartja életkori sajátosságaikat, egyéni fejlődési ütemüket. Erre alapozva neveli, fejleszti őket.
Csendes, alkalmazkodó, segítőkész személyiségével kivívta a tiszteletet kollégái körében. A közösség aktív tagja, az óvoda alapítványának elnöke.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email