Megvan, mikor lesz a Pest Megye Szépe döntője

2021. november 12-én, pénteken 18 órától biztosan megrendezik a IV. Pest Megye Szépe gálát a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban – erről beszélt az Érd FM 101.3-nak Bada Zoltán, a gála versenyigazgatója.

„Bízunk benne, hogy végre meg tudjuk rendezni. Nagyon várják a hölgyek és örömmel mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, egységes a csapatunk és nagyon lelkesek”

– emelte ki Bada Zoltán, a Pest Megye Szépe versenyigazgatója, hozzátéve, a gálát mindig a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően rendezik meg.

„Ebből kifolyólag ha esetleg létszámkorlátozás történne, akkor is meg fogjuk rendezni, nem fogjuk tovább húzni”

– jelentette ki, kitérve rá, már szervezik a következő Pest Megye Szépe kiírását is.

A versenyigazgató ezzel kapcsolatban megjegyezte, már vannak is jelentkezők a következő Pest Megye Szépére is.

Bada Zoltán arról is tájékoztatott, hogy a Pest Megye Szépe döntősei a közeljövőben a tatai Esterházy-kastélyban lépnek fel egy divatbemutatón, a novemberi gála előtt pedig fitnesz és egyéb felkészítő foglalkozásokkal készülnek. A versenyt évek óta támogatja Balogh Adry divattervező, akinek az alapítványa szervez egy jótékonysági rendezvényt, amelyen az említet divatbemutató is lesz a tatai Esterházy-kastélyban.


 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink