22_03_29_erdmost_nincskep

Summerfest kicsit másképp

22_03_29_erdmost_nincskep

Summerfest kicsit másképp

Csütörtökön kezdődik a 28. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár. Az Érd Fm 101.3 Zónázó című műsorában kollégánk Szigetvári József fesztiváligazgatóval beszélgetett arról, hogy milyen lesz az ide Summerfest .

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szigetvári József fesztiváligazgató elmondta, hogy az elmúlt 28 évben 112 ország, közel 50.000 táncosa járt Százhalombattán, öt kontinensről. Ez idén ebben a formában nem tud megvalósulni, hiszen akik 2020-ban nem tudtak eljönni, azt gondolták, hogy majd eljönnek 2021-ben, de most sem jönnek el.  „Kinyitottuk tehát a magyar kincsestárat, és amit találtunk benne énekben, zenében, táncban, ezt előszedtük.” Reményeik szerint 2022-ben pedig már újból fogadhatják a külföldieket.

A szervezők törekedtek arra, hogy a fesztivál alapértékeit megtartsák, így a Summerfest tematikája hasonló lesz, mint az elmúlt években A nyitó ceremóniára augusztus 13-án, pénteken kerül sor, ezúttal azonban a Barátság Kulturális Központ színház termében tartják meg, és online módon is nyomon lehet majd követni a Summerfest Facebook oldalán.

Másnap sor kerül a szokásos ökomenikus szertartásra is „Kiemelkedő esemény Ásó, kapa, nagyharang Mennyegző a Kárpát-medencében 6 hazai néptáncegyüttes közreműködésével.”

A Summerfest-en neves magyer zenészek is fellépnek majd, többek között a Csík Zenekar , Ferenczi György és a Rackajam, Romengo, vagy éppen Palya Bea.

A Summerfest idején minden délután 16 és 18 óra között családi programok lesznek, komondorokkal, magyar sólymokkal és busókkal is találkozhatnak a gyermekek, de gyerekszínház, izgalmas játékok és kézműveskedés is színesíti a programot.

 

A részletes program itt található!

Itt hallgathatja meg a teljes beszélgetést Szigetvári József fesztiváligazgatóval:


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email