22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: áldozatokkal járt az érdiek felcsúti vendégjátéka

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: áldozatokkal járt az érdiek felcsúti vendégjátéka

Majd’ fél órát emberhátrányban játszva ért el gól nélküli döntetlent a Puskás Akadémia FC második csapatának vendégeként az NB III Nyugati csoportjának 2. fordulójában az Érdi VSE, amelytől újabb játékosok estek ki.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Noha Fürjes Ádámra és Szabó Richárdra sérülés miatt nem számíthatott Felcsúton a Puskás Akadémia FC II vendégeként Limperger Zsolt, de az Érdi VSE-hez visszatért Bozsoki Imre. Ennek ellenére az érdiek vezetőedzőjének hamar bele kellett nyúlnia a meccsbe, miután az ötödik percben egy szerencsétlen szituációnál Kalmár Domonkos sérült meg súlyosan és hordágyon kellett elvinni őt a pályáról – helyére Varga Tamás érkezett.

A mérkőzés egyébként kiegyenlített küzdelmet hozott, de a kapu előtt valamelyest az érdiek voltak élesebbek és fél óra játék után épp Varga szerezhette volna meg a vezetést, de a hazaiak az utolsó pillanatban menteni tudtak, viszont Kollega Krisztián előtt is több ígéretes lehetőség adódott.

A félidei gól nélküli döntetlen után sem változott a játék képe, de a 60. percben Gubacsi Zoltán megkapta második sárga lapját.

Az emberhátrányba kerülő érdieknek egyre nehezebb volt a dolga, hiszen a Puskás egyre nagyobb mezőnyfölényt alakított ki, de egy-egy veszélyes átlövésen kívül igazán nagy veszélyt nem jelentettek Kertész Ferenc kapujára.

A hajrában ugyan Weslen Jr. érthetetlen módon letarolta Kertész Ferencet egy előrevágott labdánál, amelyért ugyancsak megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen fejezték be a találkozót a felek gól nélküli döntetlennel.

“Abból nem lehet messzemenő következtetést levonni, hogy tavaly tizenegy gólt rúgtunk az Érdnek és csak egyet kaptunk. Ez más mérkőzés volt, az új játékosok belépésével új csapatot kell formálnunk és időnek kell eltelnie ahhoz, hogy olyan olajozottan menjen a játék, mint tavaly. Mi az utunk elején járunk és naiv lennék, ha azt mondanám, készen van a csapatjátékunk. Tudtuk, hogy az Érd át fogja adni a területet és a labdabirtoklási fölényünk mindkét félidőben megvolt és ez hatványozottan igaz a kiállítás utáni időszakra, amikor voltak olyan lehetőségeink, amikor kicsivel több koncentrációval gólt szerezhettünk volna, de ez nem történt meg, emiatt sajnálom, hogy a meccs null null lett, de az összképet nézve igazságos eredmény született”

– értékelt a Puskás Akadémia FC II vezetőedzője, Nagy Ádám.

“Megint elvesztettünk két embert, az egyiket úgy tűnik, egy súlyos sérülés, a másikat kiállítás miatt, úgyhogy ha így folytatjuk, nem tudom, hogyan fogunk tudni kiállni, mert van 3-4 sérültünk és egy eltiltottunk és még csak a második fordulóban tartunk… Szóval nem jók a kilátásaink. A meccsre visszatérve: az első félidőben nekünk volt egy óriási helyzetünk, amikor gólvonalról mentett az ellenfél. Nem nagyon találtak rajtunk fogást az első félidőben, aztán a másodikban inkább nekik voltak lehetőségeik, de mindkét góljuk les volt és kapusunknak nem kellett bravúrt bemutatnia, szóval összességében talán mi álltunk közelebb a győzelemhez, de ehhez az is kellett, hogy harminc percig tíz emberrel játszottunk egy jogtalan kiállítás miatt, de hősiesen helyt álltak a fiúk, szóval remélem, hétvégén egy olyan csapatot tudunk a pályára küldeni, amelynek esélye lesz a győzelemre”

– értékelt Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

Az Érdi VSE legközelebb augusztus 15-én, 17.30-tól az Ercsi úti Sporttelepen a ZTE FC második csapatát látja vendégül.

NB III, Nyugati csoport, 2. forduló
Puskás Akadémia FC II – Érdi VSE 0-0
Felcsút, 200 néző. V.: ifj. Hartung (Gyürüsi, Szabó P.)
PAFC II: Pécsi – Szin, Fodor M., Vita (Alaxai, 85. perc), Nahirnij – Krpics (Nagy Z. 55. p.), Czár – Molnár B. (Janyickij, 73. p.), Magasföldi, Weslen Jr. – Gruber
Vezetőedző: Nagy Ádám
Érdi VSE: Kertész F. – Gubacsi, Bozsoki, Csiszár – Kalmár D. (Varga T., 10. perc), Gera D., Pallagi, Koós, Németh G. V. – Révész A. (Kertész B., 93. p.), Kollega (Molnár D., 87. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Kiállítva: Weslen Jr. (88. perc), Gubacsi (60. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email