22_03_29_erdmost_nincskep

Még mindig kevesen mennek el emlőszűrésre Érden

22_03_29_erdmost_nincskep

Még mindig kevesen mennek el emlőszűrésre Érden

Mint korábban beszámoltunk róla, negyvenről húsz százalékra csökkent az érdi mammográfiai szűrésen megjelenő hölgyek száma, pedig az ingyenes és fájdalommentes vizsgálattal életet menthetünk. A nyári időszakban ugyan kicsit többen vannak, de még mindig kevesen veszik komolyan a szűrést.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi 45–65 éves hölgyek, akiknek az utolsó mammográfiás vizsgálata óta eltelt két év, névre szóló meghívót kapnak a Romics renedelőjébe.

Mint minden rosszindulatú daganatos betegség, az emlőrák is annál jobban, annál hatékonyabban, annál kisebb megterheléssel kezelhető, minél koraibb stádiumban fedezik fel. Természetesen a 45 év alattiak és a 65 év felettiek sincsenek kizárva a térítésmentes vizsgálatból, hiszen nemcsak szűrővizsgálaton, hanem úgynevezett klinikai mammográfiás vizsgálaton is részt lehet venni, amihez az orvosuktól kell kérniük beutalót. 

Az Érden és környékén lakókat a dr. Romics László Egészségügyi Intézményben egy nagyon jól felkészült, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberekből álló és kedves csapat várja, akik mindent megtesznek azért, hogy a vizsgálat kellemes élmény legyen mindenféle híresztelések ellenére. Ahhoz ugyanis, hogy jól értékelhető képet kapjanak, és az egészen kicsi elváltozást is felismerhessék az orvosok, muszáj az emlőt 4 cm-esre összenyomni. Ez azonban nem jelent fájdalmat, legfeljebb csak egy kis szorítást, mint amit a karon érezhet az ember vérnyomásméréskor. Két mammográfiás vizsgálat között pedig érdemes önvizsgálatot végezni, és ha tapintás során bármilyen elváltozást észlelünk, azonnal keressük fel az orvosunkat. 

A szűrővizsgálat során a meghívottak asszisztenssel találkoznak, akik felveszik az adataikat, néhány kérdést tesznek fel, tapintásos vizsgálatot végeznek, majd minden emlőről két-két felvételt készítenek. Néhány nap múlva két orvos egymástól függetlenül végignézi a felvételeket, és akkor születik meg az eredmény, hogy találtak-e valamit vagy sem, amiről értesítést fog kapni a vizsgált személy, akinek ezzel aztán érdemes felkeresnie a háziorvosát. A meghívólevélen szerepel egy javasolt időpont, hogy mikorra várják a szűrésre a pácienst, de egy telefonszámot is feltüntettek, ahol időpontot tud módosítani, ha az nem felel meg.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email