22_03_29_erdmost_nincskep

Még műszaki ellenőr sem volt

22_03_29_erdmost_nincskep

Még műszaki ellenőr sem volt

Ha minden jól megy, a Teleki Iskola még ősszel beköltözhet a Parkvárosi Nevelési Centrum új épületébe. Az előző polgármester a jelenlegi városvezetést okolja a csúszásért, de a tények, úgy tűnik, nem őt igazolják. Az építkezés – a szükséges tervek hiányában - eleve négy hónappal később kezdődhetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lesz-e évnyitó egy év késés után Fenyves-Parkvárosban? – tette fel a kérdést szokásos, heti, internetes tájékoztatóján T. Mészáros András.

A város egykori polgármestere azt rótta fel a jelenlegi vezetésnek, hogy ő 2015 nyarán, tehát éppen hat évvel ezelőtt írta alá a miniszterelnökkel a Modern Városok Program megvalósításáról szóló megállapodásukat, amelyben „több mint 60 ezer millió forint érkezett a városba”. A projekt egyik eleme volt a Fenyves-Parkvárosban épülő 24 tantermes, sportcsarnokkal és saját uszodával rendelkező iskola is, amelyben már tavaly oktatni kellett volna – így T. Mészáros – ha annak építését a „mostaniak” nem lassítanák, akadályoznák.

A helyzet ennél sokkal prózaibb – mondja Csőzik László. – „Július végén a kivitelező készre jelentette a munkálatokat, így elindult a létesítmény műszaki átadás-átvétele, amely jelenleg is zajlik. Ez időigényes folyamat, hiszen egy komplex, nagy intézményről van szó, benne egy új uszodával és multifunkciós tornacsarnokkal. Ennek során az önkormányzat műszaki ellenőrei alaposan átvizsgálják az épületet és annak minden berendezését, hogy a munkákat jó minőségben, rendben végezték-e el, azaz átvehetőek-e. Amennyiben nem kell pótmunkálatokat, javításokat eszközölni, úgy elindulhat az épület használatba vételi engedélyének kiadására irányuló közigazgatási eljárás, melynek során be kell szereznünk a kormányhivatal és valamennyi szakhatóság jóváhagyását az iskola, az uszoda és a sportcsarnok működtetésére” – mondja a polgármester, de hozzáteszi, hogy sajnos, mint csaknem az összes Modern Városok projektet, T. Mészáros András ezt is hanyagul, rossz előkészítéssel hagyta az érdiekre. „Itt is Mekk mester módjára szerencsétlenkedtek: nem készítettek részletes, kiviteli terveket, akárcsak a többi pályázat esetében. Az előző polgármester a 2016. októberi akciótervben még azt ígérte, hogy 2018. harmadik negyedévére kész lesz az iskola – ehhez képest kötötte meg úgy az építési szerződést, hogy abból 2021 őszénél korábbi nyitás már eleve nem volt várható, tehát kapásból hároméves késedelmet szenvedett a projekt. Aztán a munkaterületet az építési szerződés megkötéséhez képest majd’ négy hónap késéssel adta át a kivitelező Fejér B.Á.L. Zrt.-nek. Az építkezés így nagy nehezen csak 2019 májusában indult el, amikor már bő fél éve folynia kellett volna az iskolában a tanításnak. A négy hónapos csúszásnak is nagyon prózai oka volt: T. Mészárosék nem gondoskodtak műszaki ellenőr kiválasztásáról és megbízásáról, pedig nélküle nem lehet belekezdeni az építkezésbe. Amennyiben elhúzódnának az átvételi eljárások, már csak az őszi szünet után tudnánk megnyitni a Teleki Iskola új épületét, ami a mondottak miatt megint csak a leváltott polgármester bűne lesz, bár biztos vagyok benne, hogy ő az ellenkezőjét állítja” – mondja Csőzik László.

Az új városvezetés egyébként mind a régi, mind az új tankerületi vezetéssel, sőt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Fejér B.Á.L. Zrt.-vel is kiváló munkakapcsolatot alakított ki. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat jelentős összeggel szponzorálta a női kézilabda-csapatot, amit T. Mészáros Andrásnak, fideszes létére sem sikerült elérnie – emlékeztet a polgármester.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email