22_03_29_erdmost_nincskep

Kézi: vereséggel kezdett az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Kézi: vereséggel kezdett az ÉRD

A héten a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontjában vett részt egy mini edzőtáborban az ÉRD női kézilabdacsapata, amely ennek fénypontjaként a Dunaújvárosi KKA ellen lépett pályára és szenvedett 31-23-as vereséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy kéthetes egyéni edzésprogram után július 12-én kezdték meg a közös edzéseket az ÉRD női kézilabdázói. Bár az első héten még többen nem álltak rendelkezésre, azóta több próbajátékost is tesztelt Horváth Roland.

A Kohász ellen viszont Fekete Bozsanára, Mézes Laurára és Király Rékára sem számíthatott a vezetőedző és mint megtudtuk, utóbbi sérülése annyira súlyos, hogy új igazolással kell őt pótolni.

A nyár első felkészülési mérkőzésén bár az ÉRD diktálta a nagyobb iramot, több hibát vétett és a dunaújvárosi kapuban remeklő Hlogyik Petra vezetésével a Dunaújváros negyedóra után 9-4-re, a szünetben pedig 16-9-re vezetett.

A fordulás után ugyan a Paróczy Sára által vezetett ÉRD próbált zárkózni, de a Kohász nem engedte ki előnyét és végül simán, 31-23-ra győzött.

Az ÉRD legközelebb augusztus 16-án vív edzőmeccset, amikor ugyancsak a Dunaújváros lesz az ellenfél, majd Kopecz Barbaráék egy nemzetközi tornán is részt vesznek a csehországi Hodonínban.

Felkészülési mérkőzés
ÉRD – Dunaújvárosi KKA 23-31 (9-16)
Gólszerzők: Paróczy 8, Kopecz 5, Abilda 3, Szabó K., Monori 2-2, Vukajlovics, Mód, Sztankovics 1-1, ill. Szalai B., Kazai, Bulath, Farkas J. 5-5, Kukucska 4, Mrmolja, Weisheitel 3-3, Polics 1

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email