22_03_29_erdmost_nincskep

Átalakulóban a lakáspiac

22_03_29_erdmost_nincskep

Átalakulóban a lakáspiac

Vidéken és a megyei jogú városokban jelentősen csökkent a használatba vett lakások száma, az építendő lakásoké viszont emelkedett az első félévben. A lakások 71 százalékát vállalkozások építették. A KSH adatai szerint a használatba vett lakások átlagos alapterülete 13,5 négyzetméterrel csökkent.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.

A használatba vett lakások száma ugrásszerűen nőtt a fővárosban és csökkent vidéken. Budapesten 4532 lakást vettek használatba, ami 173,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor a megyei jogú városokban 30,1, a többi városban 19,3 a községekben pedig 26,4 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint a múlt év első felében.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma a használatba vett lakások számával ellentétesen alakult: a fővárosban visszaestek és vidéken indultak növekedésnek. Budapesten 42,1 százalékkal kevesebb, a megyei jogú városokban 71,7, az egyéb városokban 48,9, a községekben pedig 76,9 százalékkal több lakás építését tervezték, mint 2020 azonos időszakában. Az építtetők az esetek 66,9 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

A természetes személyek által épített lakások aránya 45-ről 28 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 54-ről 71 százalékra nőtt a múlt év első fél évéhez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 33 százaléka családi házban, 64 százaléka többlakásos épületben, 0,9 százaléka lakóparkban épült.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 13,5 négyzetméterrel, 83 négyzetméterre csökkent.

A saját használatra épített lakások aránya a tavalyi 42 százalékról idén 27 százalékra csökkent. Az értékesítési céllal épített lakások aránya 56-ról 71 százalékra nőtt.

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email