Fejlesztések és tervek Pusztazámoron

Fejlesztések és tervek Pusztazámoron

Az előző félév eseményeiről, a fejlesztések eredményeiről és a tervekről beszélt az Érdi Televízió Párbeszéd című műsorában Pátrovics Benedek. Pusztazámor polgármestere elmondta, hogy 40 millió forintból fejlesztik a település belső közlekedését, valamint az óvodai nyílászárók cseréjét is elvégzik.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pátrovics Benedek, Pusztazámor polgármestere az Érd Tv-nek beszámolt többek között arról, hogy a 40 millió forintos támogatást harmadik nekifutásra nyerték el. Kiemelte: az összegből a Móricz Zsigmond utca egy kilométeres belterületi szakaszának felújítására nyerték el a támogatás, amelyből többek között táblákat is kihelyeznek. A munkálatokkal kapcsolatban pedig elmondta, hogy az eddigi burkolatot felmarják és egy teljesen új kopóréteget készítenek.

A község vezetője beszámolt arról is, a csatornatisztító szolgáltatásuk teljes kapacitással üzemel, ezért a tisztító bővítésére is pályázatot írtak ki, amely várhatóan 150-200 millió forintba kerül, ezért kérte dr. Aradszki Andrást, a térség országgyűlési képviselőjét, próbáljon forrást találni ehhez.

Pátrovics Benedek elmondta azt is, az óvodai nyílászárók cseréjére már több mint 6 millió forint támogatást nyertek el, amelynek munkálatai egy-két héten belül el is kezdődnek a pályáztatástól függően. Emellett augusztusban elkezdődik és be is fejeződik a játszótér teljes felújítása.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email