Hajrá, magyarok!

Hajrá, magyarok!

Érden is fellobbant az olimpiai láng: a városi napközis táborban nyaraló gyerekek saját festésű zászlókkal, no meg a láng hordozásával köszöntötték a nyári ötkarikás játékokat. Megkérdeztük az alsó tagozatosoktól, mennyit tudnak az olimpiáról, és kiknek szurkolnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Péntek délután egy órakor az egész napközis tábor kivonult a Bolyai iskolából a főtérre. A gyerekeknél zászlók (ők választották ki, melyik országét festik, rajzolják meg), illetve öt karika, no meg a láng. Miután összeálltak egy fotóra, kicsit pihentek az árnyékban. Megragadtuk az alkalmat, megkérdeztük, ki mit tud az olimpiáról, illetve kinek szurkolnak. A hét-tízéves gyerekek lelkesen válaszolgattak.

„Egy ember sok kilométert fut egy olimpiai lánggal, és majd egy másik embernek átadja, ő pedig megint egy másiknak.” (Bence, 10 éves)

„Én Hosszú Katinkát ismerem, neki drukkolok. Én is járok már úszni.” (Polli, 6 éves)

„Hosszú Katinkának drukkolok, és Cseh Lászlónak. Meg mindenféle úszónak. Az olimpián sok ország versenyez együtt, és Budapesten rendezik. Ja, nem, ott egy nagy uszoda van! Tokióban rendezik!”(Johanna, 7 éves)

Végezetül egy kisfiú:

„Mi nem nézzük az olimpiát. Elkezdődött már? Ma van az első meccs?”

Az igenlő válaszra a társa rávágja:

„Akkor én tuti nézni fogom!”

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email